Mondj nemet a nemek harcára!

A feminizmust, ha valaki kritizálja, akkor kétféle vélemény szokott általában megfogalmazódni. Az egyik a totális elutasítás, a másik pedig, hogy a feminizmus csak az utóbbi évtizedekben „romlott el”, igazából az első hullám még csodálatos volt. Tulajdonképpen a feminizmus első hulláma és a szüfrazsettek szent tehenek a legtöbbek számára. Pedig ha megvizsgáljuk az eszméiket és a tevékenységüket, konzervatív keresztény szempontból azokban is van bőven kivetnivaló.

Kevesekben tudatosul az a tény, hogy a feminizmus első hullámának is volt több irányzata, pl. radikális feminizmus, polgári feminizmus, keresztény feminizmus. Lenin is feminista volt, és sok olyan gondolatot megfogalmazott, amit ma is olvashatunk nem egy feministától. Bizonyítékul néhány idézet tőle:

„A törvény előtti egyenlőség még nem valóságos egyenlőség. Nekünk az kell, hogy a dolgozó nő ne csak jogilag, hanem a gyakorlati életben is kivívja az egyenlőséget a dolgozó férfival. Ehhez az kell, hogy a munkásnők egyre fokozottabb mértékben vegyenek részt a társadalmi vállalatok irányításában és az állam irányításában.”

„A nőt be kell vonni a társadalmi termelőmunkába, ki kell ragadni a »házi rabszolgaságból«, ki kell szabadítani a butító és megalázó alárendeltségből, a konyha, a gyerekszoba örökös és kizárólagos légköréből – ez a fő feladat.” 

„Bevonjuk a nőket a gazdasági életbe, a közigazgatásba, a törvényhozásba és a kormányzásba. Minden tanfolyam és iskola nyitva áll előttük, hogy szakmai és társadalmi teljesítőképességüket fokozhassák. Közkonyhákat és nyilvános éttermeket, mosodákat és javítóműhelyeket, bölcsődéket, óvodákat, gyermekotthonokat, különböző nevelőintézményeket létesítünk. Szóval komolyan vesszük programunknak azt a követelését, hogy a társadalom vegye át a magánháztartás gazdasági és nevelő funkcióit. Ezáltal a nő felszabadul a régi háztartási rabszolgaság alól. Nem függ többé a férfitól. Lehetővé tesszük, hogy tehetségének és hajlamának megfelelően tevékenykedjék a társadalomban.”

Én úgy látom, hogy az első hullámtól kezdve már ez a fajta feminizmus tekinthető a feminizmus fősodorjának, és mindannak a túlzásnak, ahová a feminizmus mára eljutott, nagyon egyértelműen megtaláljuk a magvait az eszme korai történetében. Az, hogy hullámról hullámra egyre károsabb és a valóságtól elrugaszkodottabb lett a feminizmus, csak azt mutatja, hogy a forradalom permanens, és olykor még saját gyermekeit is felfalja, ld. a valódi nőket sorra megverő transz „nők” esetét a sportpályákon.

A feminizmusnak ez a leghangosabb változata a kezdetek óta nem más, mint a marxi osztályharc kivetítése a nemekre. A magvában rejtőzik egy igazság és egy hazugság, hiszen minden igaztalan állítás könnyebben csúszik le a torkunkon, ha valamilyen igazság máza veszi körül. A tény: férfiak a történelem során – egyébként a bűnbeesésnek „hála” – valóban elnyomták a nőket társadalmi szinten (erről XIII. Leó pápa is írt az Arcanum Divinae sapientiae kezdetű enciklikájában), amit a katolikus kereszténység orvosolt... volna, ha valóban mindenki megtért volna. De visszatekintve látjuk már, hogy a katolikus országokban is a többség csak muszájból, majd szokásból volt hívő, illetve maguk az államok se valósították meg a keresztény eszméket tökéletesen, főleg nem azonnal. De maguk a katolikus keresztény hitelvek és az erkölcsi tanítás korlátozná a férfiak túlhatalmát és megakadályozná a jogos hatalmukkal való visszaélést, illetve megadná a nőknek mindazt a jogot, ami őket megilleti. 

A tény tehát az, hogy valóban, a nőknek voltak és vannak jogos panaszai (férfiaknak is!). Ami viszont az ebbe csomagolt hazugság, az az, hogy a nemi szerepek nem belülről fakadnak, és a férfiak meg a nők teljesen egyformák (sőt a nők jobbak, olvasható az „apróbetűs” részben) lennének, ha a „patriarchátus” nem nevelné a férfiakat férfiasnak (vagyis szerintük elnyomónak) és a nőket nőiesnek (vagyis áldozatnak). Illetve az is hazugság még, hogy az, hogy a férfiak vezetik az államokat és a családokat, anomália és megszüntendő, vagyis önmagában a férfiak hatalma a rossz, nem pedig az, ha visszaélnek vele vagy túlhatalmat ragadnak magukhoz.

Eszerint a felfogás szerint a nőknek lázadniuk kell a nőiesség és a nőies szerepek ellen, hiszen azok kiszolgáltatottá teszik őket a férfiaknak, és a férfiakat se szabad férfiasnak nevelni, mert az egyet jelent azzal, hogy elnyomókká válnak. Innen ered az, hogy a lenini felfogású feministák női kvótákat követelnek olyan területeken, amelyek pénzzel és befolyással járnak, és eljutnak oda is, hogy ne szüljünk, vagy ha szülünk is, a karrier legyen az első, és jószerivel az intézményekkel neveltessük fel a gyerekeinket, hiszen a nőies otthoni feladatoktól (szinte) teljesen megszabadulva lehet csak a férfiak ellen „harcolni”. 

Ennek egy szélsőséges példája volt az izraeli kibucokban az ún. gyermekház. Ha egy nőnek kisbabája született, már aznap elvették tőle és a gyermekházban helyezték el, hogy ott neveljék. Innen naponta csak néhány órára vihették a kicsiket haza. Kezdetben a szülők nem is látogathatták őket, később ez a szabály lazult. Ez a rendszer ugyan lehetővé tette, hogy az anyák ne essenek ki egyáltalán a munkából és gond nélkül dolgozhassanak teljes állásban, azonban mégis már közel negyven éve megszűnt – egyszerűen felülírta az anyai ösztön és a tény, hogy kötődési zavarok alakultak ki közel a gyerekek felénél. Itt jegyezném meg, hogy a feminista valóságtagadás remek példája, hogy a második hullám ikonja, Simone de Beauvoir szerint az anyai ösztön, amely lebontotta ezt a „nőfelszabadító” feminista álomintézményt, nem is létezik.

De ne higgyük, hogy ez valami extrém dolog volt! Sajnos nem volt az. A kommunista Magyarországon léteztek ún. hetes, illetve hónapos bölcsődék is. A hetesben hétfő reggeltől szombat estig voltak a gyerekek, a hónaposba járva pedig csupán havi egy napot töltöttek otthon. A gyes 1968-as bevezetése előtt pedig alig 12, illetve 20 hét volt a szülési szabadság (ezt részben a szülés előtt is ki lehetett venni). 

Aki azt mondja, hogy ő feminista és szerinte a feminizmus a szabad választásról szól, az valójában nem gondolt bele, mi is a feminizmus, vagy pedig egy olyan huszadrangú ágat képvisel (pl. keresztény feminizmus), amely nem eszerint a marxi osztályharc szerint szemléli a nemeket. De sok feminista nagyon is jól tudja, miben hisz és mi is a fősodratú feminizmus már a tökéletesnek beállított első hullám óta, épp ezért a női nem árulójának, kápónak, nőgyűlölőnek tartja azokat a nőket, akik nőiesek és elsősorban nőies szerepekben teljesednek ki, hiszen az ilyen nő nem harcol a férfiak ellen, nem versenyez velük, és egy férfit se szorít ki valamilyen fontos pozícióból. Márpedig aki nem a nők oldalán vívja a nemek harcát, az a férfiak oldalán áll, és így ellenség.

Holott az igazság az, hogy nem csak két oldal létezik, vagyis hogy valaki a nők vagy a férfiak oldalán vívja a nemek harcát, hanem létezik egy harmadik megoldás: az, hogy nem harcolunk semelyik nem ellen.

A valódi kérdés nem az, hogy a férfiak vagy a nők oldalán állunk-e a mesterségesen gerjesztett nemek harcában, hanem hogy Jézus Krisztus vagy a Sátán oldalán állunk-e a valóban létező spirituális háborúban.

Igazából arra teremtett minket Isten, hogy mi, nők és férfiak kiegészítsük egymást. Nem vagyunk egymás vetélytársai, és amennyiben az igazság szerint élünk és erényesek vagyunk, akkor nincsenek ellentétes érdekeink, mert mindketten Istent és egymás javát akarjuk szolgálni, és ugyanazt az erkölcsi kódexet tartjuk magunkra érvényesnek, nemtől függetlenül.

Azok a feminsták, akik harcolnak a teremtés rendje ellen és gerjesztik a feszültségét a két nem között, nem a nők, hanem a gonosz oldalán állnak, és valójában nem csak a férfiak, de a nők ellen is harcolnak, nekik is ártanak. Ha a férfi jogos hatalmát elvesszük, nem csak rosszat nem tud tenni, de azt a jót sem tudja megtenni, amiért Isten neki ezt a hatalmat adta. A családot ha nézzük, amennyiben a férfi nem családfő, akkor nem tudja sem spirituálisan, sem fizikálisan megvédelmezni a nőt és a gyerekeket, sem pedig anyagilag megfelelően támogatni, arról nem is beszélve, hogy nem tudja jó irányba vezetni a családot. Hogy ezt nő is megteheti? Vészhelyzetekben nyilván meg kell, de nem ez az ideális, mert a nőnek más a feladata. Márpedig az a nőnek se jó, ha férfiterheket kell cipeljen. És amíg ő férfiüzemmódban operál, addig ki lesz a nő, az anya? Vagy a férfi és a nő is legyen félig férfi/apa és félig nő/anya? Hát nem abszurd? És mégis ebben az 50–50% lázban ég rengeteg nő, és ezt tekinti „szabadságnak” meg „boldogságnak”.

Szükség van férfiasságra és nőiességre, szükség van atyaiságra és anyaiságra. Mindkettő végtelen nagy érték, és Isten azáltal, hogy férfinak vagy nőnek teremtett, eldöntötte, melyiket kell képviseljük. Én nőként és anyaként nőnek akarok kinézni, nőiesen akarok viselkedni, és női feladatokat akarok ellátni elsősorban. Hiszen nő vagyok, így a testem és a pszichém is olyan, hogy főként ezekben legyek jó és ezek tegyenek boldoggá. Lehet, hogy valamennyire tudnék férfiasan viselkedni és élni, de biztos vagyok benne, hogy még ha esetleg menne is huzamosabb ideig (amit kétlek), cserébe teljesen kimerült, frusztrált és boldogtalan lennék.

Ha a sportversenyeknél elismerjük, hogy a férfi és a nő nem egyforma, és nem lenne fair egymás ellen versenyezniük, akkor nem értem, más területeken miért nem ismerjük el, hogy a férfi- vagy a női többség a természetes, mert általában a férfiak vagy a nők jobbak benne, illetve jobban érdekli őket, boldogabbá teszi őket. Ez – néhány esetet kivéve – nem jelenti a kivételek kizárását, és semmi esetre sem a bántalmazását. Nyugodtan legyenek óvóbácsik vagy autószerelő nők. De végtelen nagy ostobaság, a biológia és a pszichológia, vagyis a valóság tagadása, ha azt mondjuk, hogy azért nincs minden foglalkozásban 50-50%-os arány, mert a gonosz patriarchális rendszer így neveli az embereket csak azért, hogy elnyomhassa a nőket, és olyan propagandát kell folytatnunk, amely tulajdonképpen beleszégyeníti a nőket abba, hogy olyan életet éljenek, ami nem teszi őket boldoggá.

Ötgyermekes anya vagyok, vannak fiaim és lányaim is. Mindegyikük külön univerzum, de mégis a fiúk egyértelműen fiúsak, és a lányok egyértelműen lányosak, és nem a neveltetésük miatt, mert engem aztán egyáltalán nem zavarna, ha mondjuk a fiúk lányos, a lányok fiús játékokkal is játszanának, mert hiszen nekem is vannak „férfias” érdeklődési köreim és tulajdonságaim. De ettől még alapvetően nő vagyok és nőies vagyok, és nőies szerepben vagyok boldog a családomban egy igazán férfias férfi oldalán, ahogy a gyerekeim is akkor lesznek boldogok, ha a nemükkel azonosulnak.

Ez a bizonyos, az osztályharcot a nemekre vetítő, és általában sajnos leghangosabb és legbefolyásosabb feminizmus a szememben nem más, mint fiúk és lányok, férfiak és nők megnyomorításának az eszköze. Megfosztja őket a szilárd nemi identitástól, boldogtalanságra vezető viselkedés- és életmódba hergeli vagy szégyeníti, és ráadásul még össze is ugrasztja őket. De ami talán a legdurvább, hogy a fiúkat arra neveli, hogy szégyelljék a férfiasságukat, és minket, lányokat is arra, hogy szégyelljük a nőiességünket. Hiszen a férfiasság mérgező, bántalmazó és elnyomó, a nőiesség pedig azt jelenti, hogy buta vagy, gyenge és ambíciók nélküli. Ha pedig egy férfi vagy nő nem törődik ezzel a feminista lelki terrorral, és igazi férfiként, ill. igazi nőként igyekszik élni, és ráadásul egymásra is találnak és családot alapítanak, akkor olyan, de olyan mértékű gyűlöletet kapnak cserébe, aminek a nagyságát inkább jobb nem is ecsetelni.

A mi korunkban a család, a nőiesség, a férfiasság, a házasság, a gyermekvállalás és maguk a gyermekek vannak a Sátán fókuszpontjában. Az ő hasznos hülyéi a nemek harcát gerjesztő és a nemi identitásunkat romboló feministák. De valójában ők maguk is áldozatok. Elborzadva, de közben mély sajnálattal szemlélem az életüket és a gondolataikat. Őket is megmenthetné Krisztus – de vajon legalább halálos ágyukon bűnbánatot tartanak és kinyújtják Felé a kezüket? Imádkoznunk kell azért, hogy ez megtörténjen, de lehetőleg még ennél jóval korábban, a maguk és azoknak is az érdekében, akikre hatással vannak.

Nem a harc, az önsajnálat, a hisztéria, a gyűlölködés és a férfiaskodás tesz boldoggá. Nem is az, ha ugyanannyi női politikus, matematikus vagy bányamérnök lesz, mint férfi. És nem is az, ha a családban teljesen elmosódik a férj/apa és a feleség/anya szerepe. A nemek harca és az 50–50% görcse helyett egyszerűen fogadd el, aminek Isten teremtett, ismerd el az Egyház, a társadalom és a család keresztény rendjét, és a másik nemmel összefogva, harmóniában és szolgáló szeretetben építsd Isten országát.

„Legyetek egymásnak alárendeltjei Krisztus iránti tiszteletből. Az asszony engedelmeskedjék férjének, akárcsak az Úrnak, mert a férfi feje az asszonynak, ahogy Krisztus feje az Egyháznak: testének ő a megváltója. Amint tehát az Egyház alá van vetve Krisztusnak, az asszony is mindenben férjének. Férfiak, szeressétek feleségeteket, ahogy Krisztus is szerette az Egyházat, és feláldozta magát érte, hogy a keresztségben szavával megtisztítva megszentelje. Ragyogóvá akarta tenni az Egyházat, amelyen sem szeplő, sem ránc, sem egyéb efféle nincsen, hanem szent és szeplőtelen. Így a férj is köteles szeretni feleségét, mint saját testét. Aki feleségét szereti, önmagát szereti. A saját testét senki sem gyűlöli, hanem táplálja, gondozza, akárcsak Krisztus az Egyházat. Mert tagjai vagyunk testének. »Ezért az ember elhagyja apját, anyját, feleségével tart, és a kettő egy test lesz.« Nagy titok ez, én Krisztusra és az Egyházra vonatkoztatom. Szeresse hát mindegyiktek a feleségét, mint önmagát, az asszonyok meg tiszteljék férjüket.”

(Ef 5,21-33)