Bálványimádó katolikusokkal vannak tele a templomok

Isten többek között ezt mondta Mózesnek a Sínai-hegyen:

Én vagyok az Úr, a te Istened, aki kivezettelek Egyiptomból, a szolgaság házából.

Ne legyenek más isteneid!

Ne faragj magadnak képmást semmiről, ami fönn az égben, lenn a földön vagy a föld alatt a vízben van!

Ne borulj le ezek előtt a képek előtt és ne imádd őket; mert én, az Úr, a te Istened féltékeny Isten vagyok. Az atyák vétkét megtorlom gyűlölőim fiain, sőt fiainak fiain és azok fiain is.

De aki szeret és megtartja parancsaimat, annak megmutatom jóságomat az ezredik nemzedékig.

(MTörv 5,6-10)

Sok protestáns előszeretettel vádol minket, katolikusokat azzal, hogy bálványimádók vagyunk, mert a templomainkban képek és szobrok vannak. Természetesen ez nem bálványimádás, hiszen nem imádjuk ezeket a képeket és szobrokat. Sajnos mégis rengeteg katolikus van manapság, aki bálványimádó.

Mit jelent a bálványimádás? Azt, hogy valakit vagy valamit Isten elé helyezek, az Úr helyett azt a valakit vagy valamit istenítem. Ez persze nem feltétlenül jelenti azt, hogy konkrétan kimondom, hogy ez az én istenem, nem építek neki templomot, nem írok hozzá himnuszt. Amit viszont megteszek, hogy áldozatot mutatok be neki. Feláldozom az oltárán az üdvösségemet, mert még a parancsok áthágását és eskük megszegését is vállalom azért, hogy a magaménak tudhassam.

Nehány példa: 

Katolikus feleség vagyok, meddő. Gyermeket akarok. Tudom, hogy az Egyház szerint halálos bűn a mesterséges megtermékenyítés. Én mégis élek vele. Bálványimádó vagyok: a bálványom az anyaság és a gyermekem. Ezek fontosabbak nekem, mint az Isten parancsai.

Pap vagyok, cölibátust fogadtam. Magányosnak érzem magam. Ezért inkább felhagyok a papi szolgálattal és összeállok egy nővel. Pedig tudom, hogy ez halálos bűn. Bálványimádó vagyok: a bálványom a párkapcsolat, az, hogy nem érzem magam egyedül. Nem vagyok hajlandó Istenért elviselni az egyedülléttel járó rossz érzéseket, nehézségeket.

Katolikus férj vagyok egy nem túl jó házasságban. Megismerek egy nőt, aki fiatalabb, szebb és kedvesebb, mint a feleségem. Elválok és családot alapítok ezzel a másik nővel. Bálványimádó lettem: bálványom ez a másik nő és a boldogság érzése egy párkapcsolatban. Hiába tettem esküt Isten színe előtt, csak legyintek rá.

A fentiekre rengeteg példa van. Tele van a magyar közélet ilyen katolikusokkal. Vannak, akik áldozni is kimennek, mert ők „jobban tudják”, a töketlen vagy modernista eretnek papjuk pedig megáldoztatja őket, noha lenyilatkozták ország-világ előtt, hogy halálos bűn állapotban vannak. Ez pedig mit üzen az egyszerű, nem közszereplő híveknek? Azt, hogy mindezt nekik is szabad.

Bálványimádó katolikusokkal van tele az Egyház, velük vannak tele a templomok. Nem csak bukdácsolókkal. Nem olyan bűnösökkel, akik küzdenek a bűneik ellen. Ez természetes, hisz mind ilyenek vagyunk. Hanem megátalkodottakkal, akik hitigazságokat tagadnak, erkölcsi parancsokat kérdőjeleznek meg szavaikkal és életmódjukkal, de ettől még nyugodtan áldozhatnak, vagy ha azt nem is teszik, akkor minden fórumon azt bizonygatják, hogy nem bűn, ahogy élnek, és majd az Egyház ezt úgyis belátja és megváltoztatja, amit 2000 éve sziklaszilárdan tanít.

Mivel az Egyházban szinte már semminek nincs következménye, és rengetegen kiabálják tele a világhálót téves nézeteikkel komolyabb klerikusi ellenállás nélkül, a hívek többségének esze ágában sincs vallani és betartani azokat a tanításokat, amelyek áldozatokat követelnének tőlük. Minek szenvedjenek, ha semmi következménye nincs annak, amit tesznek? Persze lelki halottak lesznek, de azt nem érzékelik, mert el tudják altatni a lelkiismeretüket és elterelni a figyelmüket mindenféle szórakozásokkal és ügyekkel. Tanulva a többi megátalkodottól bebeszélik maguknak és másoknak is, hogy ők most lettek igazán önmaguk, rendkívül boldogok, az istenkapcsolatuk pedig sosem volt jobb, és természetesen az Úrnak sincs baja a tetteikkel, mert hiszen Ő nem olyan Isten, aki elvárna tőlük bármilyen önmegtagadást, szenvedést vagy áldozatot. Aki ezt hiszi, az egy idejétmúlt, torz, patologikus vallásosságot hírdet, nem mellesleg gyűlölködő farizeus. 

Ha te valóban Krisztust akarod követni, szent akarsz lenni és a mennybe akarsz jutni, akkor ne törődj ezzel. Ne azokat nézd, akiknek látszólag könnyű. Ne irigyeld a bűnösök örömeit, akik táncolva teszik tönkre az életüket, dalolva tartanak az örök kárhozat felé, másokat is magukkal rántva. Minden lemondásod, szenvedésed, fájdalmad dacára, minden gúnyolódás, bántalmazás ellenére te vagy boldog, mert a lelkedben lakik a Szentháromság, és ha halálig kitartasz, a mennyország végtelen öröme lesz a jussod.

Milyen jó az Isten az igazakhoz, az Úr mindazokhoz, akiknek tiszta a szívük!

Lábam mégis majdnem megtántorodott, lépteim csaknem ingadozók lettek.

Irigység fogott el a gonoszakkal szemben, látva, mily jól megy soruk a bűnösöknek.

Nem gyötri őket a szenvedés, testük egészséges és erővel teli.

A halandók bajából nem éreznek semmit, másoknak kínjait nem ismerik.

A gőg úgy övezi őket, mint lánc a nyakat, s mint a ruha, fedi őket az erőszak.

A gonoszság a hájukból nő ki, s a szívükből csap ki az álnokság.

Gúnyolódnak, s gonosz minden szavuk, hetykén fenyegetőznek hatalmukkal.

Káromló szavuk még az eget is célba veszi, nyelvük arcátlanul sérteget a földön.

S népem fut utánuk, mohón szürcsöli áradó vizüket.

Így szólnak: »Hogyan tudná az Isten, hogy szerezne róla tudomást a Magasságbeli?«

Lám, ilyenek a bűnösök: növelik hatalmukat és élnek háborítatlanul.

Hiába volt hát, hogy tisztán megőriztem a szívem, hiába, hogy bár ártatlan voltam, mostam a kezem?

Hiszen folyton rajtam van az ostor, minden reggel újra ér a csapás.

Ha azt gondolnám: »Úgy beszélek, mint ők«, megtagadnám fiaid nemzetségét.

Elmélkedtem hát, hogy kifürkésszem, de túlontúl fárasztónak látszott, míg be nem hatoltam az Isten titkába, s meg nem értettem: a végüket kell néznem.

Valóban ingatag talajra állítottad, és romlásba döntöd őket.

Milyen hirtelen összeestek, végük lett, az ijedség elvitte őket.

Ahogy az ébredő elűzi az álomképet, Uram, úgy tünteted el árnyképüket, amikor fölkelsz.

Amikor elkeseredett a lelkem, amikor a szívem vérzett: akkor balga voltam, józanság híján, akár a barom, olyan voltam színed előtt, de most már mindig nálad maradok, hiszen megfogtad jobbomat.

Szándékod szerint vezetsz majd engem, s végül fölveszel a dicsőségbe.

Különben kim lenne a mennyben? De ha nálad vagyok, nem kívánok semmit sem a földön.

Testem és szívem elenyészik, de sziklám és osztályrészem örökre az Isten.

Lám, elvesznek, akik elszakadnak tőled, megsemmisíted mind, akik hűtlenül elhagynak.

Nekem jó az Istenhez tartozni: Az Úrban találok menedéket, hogy hirdessem minden tettedet.

(Zsolt 73,1-28)