Nagycsaládos, háztartásbeli... és felelőtlen?

Amikor arról írok, hogy jó lenne, ha az édesanyák nem dolgoznának vagy csak 4 órában, az egyik ellenérv az szokott lenni, hogy akkor nem lesz nyugdíjuk.

Az az igazság, hogy az én generációmnak (Y) és a nálam fiatalabbaknak a demográfiai válság miatt már amúgy sem lesz nyugdíja vagy legfeljebb csak egy nevetséges összeg. Ha nekem nem hiszitek el, nézzétek meg ezt a videót és ezt.

Jelenleg a nyugdíjrendszerünk úgy néz ki, hogy a nyugdíjasokat a dolgozók és fogyasztók adójából tartják el. Tehát nem a teáltalad befizetett nyugdíjjárulékból leszel majd eltartva, hanem azok adójából, akik akkor dolgoznak és költenek, amikor te nyugdíjas leszel.

A demográfiai mutatóink olyan „remekek”, hogy fele annyi gyerek született 2025-ben, mint 1981-ben, és a számuk rohamosan csökken. Vagyis egyre több nyugdíjast kell eltartania egyre kevesebb aktívkorúnak. 

Sajnos a nyugdíjrendszerünk saját magát szúrja tökön, hogy ilyen elegánsan fogalmazzak, mert noha annál jobban működik, minél több gyerek születik, mégis arra ösztönzi a nőket, hogy ne, vagy csak kevés gyereket vállaljanak.

Az öngyilkos igazságtalanság így néz ki: van egy nő, aki nem szül gyereket vagy csak egyet, emiatt sokkal többet tud dolgozni, mint aki sok gyereket vállal. Így a karrierje magasabbra ível es több pénzt keres. A nyugdíja is sok lesz, mivel sokat dolgozott és sokat keresett. Meg persze többet is tud félretenni, mert nem kellett annyit költenie gyerekekre.

Ezzel szemben ott van a másik nő, aki vállalt mondjuk négy gyereket, akikkel otthon volt 10-12 évet, majd utána is csak 4 órában tudott elmenni dolgozni, mert olyan sok volt a teendő a gyerekekkel és a háztartással. Ez a nő, noha nulla-egy helyett négy leendő adózót adott a társadalomnak, mégis sokkal kevesebb nyugdíjat fog kapni, mint akivel a nemzet mínuszban van. És persze szegény még valószínűleg félre se tudott tenni annyit, mint a nulla-egygyerekes másik nő.

Innen nézve egészen nevetséges, amikor a nulla-egygyerekes nők azon háborognak, hogy ők nem szja-mentesek és ők tartanak el már mindenkit. Az szja csak egyfajta adónem, ott van még mellette sok más is, pl. a 27%-os áfa, amit egy nagycsalád bőven fizet, míg az szja-mentességet az anya sokáig nem tudja kihasználni, mert otthon van pici gyerekekkel akár 10-15 évig. 

Szóval a jelenlegi nyugdíjrendszerünk önmagát teszi tönkre, igazságtalan és a demográfiai válságban is felelős. És a legszebb az egészben, hogy egy kormány se meri érdemben megbolygatni a nyugdíjrendszert, mert a szavazók olyan nagy százalékát alkotják a nyugdíjasok, hogy biztos bukást jelentene a számára az ő szimpátiájuk elvesztése. (Igazából annyit mert megtenni az előző kormány, hogy bevezette a szülőtartást, amiről itt lehet olvasni. Arról nem is beszélve, hogy megtakarítások és sokszor utódok híján valószínűleg az utcára kerülnének és a karítatív szervezetek segítségére szorulnának. 

De nézzük csak meg, hogy alakult ki a nyugdíjrendszerünk. 

Magyarországon közel ezer éven át az volt a természetes, hogy a munkaképtelen idősekről a leszármazottaik gondoskodtak. Vagyis egy nő nem abban volt érdekelt, hogy minél többet dolgozzon, hogy aztán állambácsi viseljen gondot rá idős korában, hanem hogy sok gyereket szüljön és azokkal jól bánjon, hogy majd ők segítsék, ha megöregszik. Minél több utódod van, annál jobban eloszlanak a terhek, amit a rólad való gondoskodás jelent, és nagyobb is az esélye, hogy lesznek, akik tudnak veled foglalkozni, mert nem költöztek messzire stb.

Erre persze lehet azt mondani, hogy de hát régen 30 év volt az átlagéletkor, de erről azt kell tudni, hogy a sok csecsemő- és gyermekhalál miatt volt ilyen alacsony ez a határ. Aki eljutott a felnőttkorig, az a legtöbb esetben megérte a 60 évet, de akár a 70-et is.

Magyarországon nyugdíjat először az 1910-es évek elején kapott egy nagyon szűk réteg. 1928-ban terjesztették ki jobban, a határ pedig a 65 év volt. Az általános nyugdíjat az 1950-es években vezették be tíz évvel alacsonyabb, 55 éves korhatárral. 

Azóta sikeresen át is nevelődtek az emberek. Ha a családodra szorulsz időskorodban, az borzalmas kiszolgáltatottság és élősködés, de ha az államra és a társasalomra, az teljesen rendben van. Ez a rendszer pedig nem csak abban a folyamatban volt az egyik főszereplő, hogy leszoktak a családok a bő gyermekáldásról, de az időskorra való takarékosságot se vették sokan emiatt komolyan, hiszen állambácsi majd úgyis ad.

Azt az egyet felejtettük csak el közben, hogy az állam nem egy mindenható, felettünk lebegő, isteni alak, akinek magától van pénze, és nagy kegyesen ad nekünk öregkorunkban, ha a munkánkkal kiérdemeljük. Az államot, a társadalmat, ami majd eltart időskorunkban, nekünk kell megteremteni, többek között úgy, hogy gyermekeket vállalunk, és legalább hármat. 

Én úgy vagyok vele, hogy nem akarom attól függővé tenni az időskoromat, hogy a kortársaim és a nálam fiatalabbak mennyi gyereket vállalnak, akik majd eltartanak az adójukból. Komolyan az az emancipált, modern női bölcsesség csúcsa, ha egy olyan társadalomra hagyatkozom, amelynek a tagjai között egyre többen vannak, akik röhögnek a demográfiai válságon, büszke önkéntes gyermektelenek, esetleg azt se tudják, fiúk-e vagy lányok? Köszönöm, de ilyen vadidegenek helyett inkább saját magamtól és a saját gyerekeimtől függök, akiket én nevelek fel, és remélhetőleg sikerül normálisan gondolkodó felnőttekké válniuk.

Hogy néz ez ki a gyakorlatban? Hogy fogok megélni időskoromban?

1. A saját keresetemből. Ha a legkisebbem is óvodás lesz, lediplomázom és itthonról fogok dolgozni max. 4 órában – legalábbis addig biztos nem fogok többet, amíg fel nem nőnek a gyerekeim, már csak azért sem, mivel nincs napi szintű nagyszülői segítségem. Mivel szellemi munkát fogok végezni, 65 év felett is tudom csinálni akár akkor is, ha fizikálisan már nem leszek olyan jó állapotban, de agyilag még igen. (Ebbe ne kössön bele senki: igen, tudom, bölcsebb lett volna gyermekvállalás előtt diplomáznom, senkinek se javasolnám, hogy ebben engem utánozzon.)

2. A megtakarításainkból. Ezt nemigen kell ragoznom. Mindig is úgy éltünk, hogy tettünk félre, nem éltük fel a teljes havi bevételünket, illetve örökségünk is volt/lesz.

3. Nyugdíból. Egy pici nyugdíjam talán lesz, de nem erre fogom építeni az öregkoromat 13 évnyi itthonlét és 4 órás munka után.

4. A családom támogatásából. Ha az első három forrás nem lesz elég, akkor a gyerekeim, unokáim is tudnak segíteni anyagilag. És ezt egy cseppet sem tartom kínosnak vagy károsnak. Én is sokat szeretnék majd nekik segíteni az unokáimmal, dédunokáimmal, amíg csak tudok. Erről is szól a család, hogy szeretetből segítjük egymást, mindenkit úgy, ahogy épp szükséges. Egyébként már, mint fentebb írtam, törvény kötelezi a gyerekeket a szüleik megsegítésére, úgyhogy ez nem csak az én „buta” ötletem. De normális esetben nem kell törvény ahhoz, hogy segíteni akard a rászoruló szüleidet.

A kommunista szemlélet szerint az állam és a munka a legfontosabb. Az én konzervatív katolikus felfogásom szerint viszont ezeknél előrébb való a család. Teljesen bizonytalan dolgokért, vagyis azért, hogy majd nekem az egyre lejjebb süllyedő társadalom milyen nyugdíjat biztosít több, mint harminc év múlva, nem voltam hajlandó lemondani öt gyermek vállalásáról, és a jövőben nem leszek hajlandó érte lemondani arról, hogy elég időm és energiám jusson a gyerekeimre és a leendő unokáimra. Ezen kívül nem is szeretném kicsinálni magam, hogy teljesen tönkremenjek és talán meg se érjem a sok stressztől az időskort.

Természetesen tudom, hogy sokféle élethelyzet van. Csak fel szerettem volna vázolni az enyémet, hogy ilyen is van, így is lehet gondolkozni és csinálni, és egyáltalán nem jelent mindenképpen felelőtlen hozzáallást, ha valaki nem dolgozza végig teljes állásban az életét.