Feminista rémképek a keresztény családról
Amikor arról írok, hogy egy feleség tisztelje és szolgálja a férjét, és rendelődjön alá neki, az alábbiakat szokták mondani a feministák:
Akkor a feleségnek nem lehet saját véleménye? Mindenre bólogatnia kell? A férje megcsalhatja, megverheti? Nem foglalkozhat semmi mással, csak házimunkával és gyerekneveléssel?
Sőt, a legtöbb esetben nem is kérdezik, hanem kijelentik, hogy mekkora egy szolgalelkű, nőgyűlölő idióta vagyok, mert így gondolkodom.
Én azt értem, hogy izgalmas sorozat A szolgálólány meséje, de nem kéne összekeverni a valósággal. A férjek túlnyomó többsége ma Magyarországon nem bántalmazó, nemi erőszakoló vagy elnyomó, és azok a nők, akik keresztény, konzervatív elveket vallanak a házassággal kapcsolatban, nem erőszak- és elnyomáspártiak.
Az, hogy a férfi a családfő, annyit jelent, hogy mint minden normális intézményben, így a családban is van egy vezető. De a vezető nem egyenlő a zsarnokkal vagy a bántalmazóval.
A keresztény házasságban nem király és cseléd, hanem király és királyné van. A férj megbecsüli, szereti a feleségét, akár meg is halna érte, ha szükséges. A véleményét meghallgatja és megfontolja, mielőtt döntést hoz. És persze vannak kérdések, amiket teljesen a feleségére hagy.
A férfi családfősége arról szól, hogy az övé a végső döntés joga vitás kérdésekben, és persze a felelősséget is ő viseli. Illetve hogy elsősorban az ő vállait nyomja a család fizikális és anyagi biztonságának a biztosítása, és spirituálisan is ő vezeti a családot.
Az, hogy nem én vagyok a családunk vezetője, nem jelenti azt, hogy alantas lény vagyok. Akkor a gyerekeink alantasak? Vagy egy cégnél a beosztottak? Egy tanári karban mindenki alantas, aki nem az igazgató? Jézus alantas volt, mert alárendelődött az Atyának?
Miért van az, hogy azt elfogadjuk, hogy egy országnak, egy vállalatnak, egy iskolának van vezetője, de a családban a hierarchia csakis megalázó lehet a nőre nézve és csakis azt jelentheti, hogy agyatlan és elnyomott az illető? Ha viszont a munkahelyén van főnöke, az miért van rendben? Jól írta G. K. Chesterton:
Egy felszabadított nő az, aki azt mondja a férfinépségnek: »Nekem ti nem diktáltok«; aztán elmegy gépírónőnek.
Az, hogy vannak, akik visszaélnek a hatalmukkal, nem jelenti azt, hogy akkor el kell törölni mindenfajta vezető pozíciót vagy hierarchiát.
Ha bölcs nő vagy, akkor olyan férfit választasz, akinek a veztését nem érzed megalázónak, és aki nem él vissza a hatalmával. Nem kell a férjednek engedelmeskedned, ha bűnös dolgot kér tőled vagy ha beszámíthatatlan (pl. alkohol- vagy drogfüggő). Ha a férjed bántalmazó, gonosz, beteg ember vagy megcsal, akkor nem is kell vele együtt élned. Erről írtam már egy bejegyzést, itt olvasható.
Az pedig nem az én egyéni ízlésem, hogy a férfi kell legyen a vezető a családban. Ez Isten terve. Nem csak bibliai és egyháztörténeti, de biológiai és pszichológiai tény, hogy a férfiak születtek vezető szerepre, nem a nők (ld. pl. a különbséget a tesztoszteronszintben). Egyébként ez nem rossz hír a nők számára, ugyanis nem a hatalom tesz boldoggá.
Viszont addig egy család és egy társadalom sem lehet boldog, amíg nem áll helyre az a rend benne, amire Isten megteremtette. Nem véletlen, hogy 60% a válási arány és rohamosan fogyunk. A legalapvetőbb természettörvényektől távolodtunk el társadalmi, családi és egyéni szinten is, így megástuk a saját sírunkat. Totális nemiidentitás-zavarban, lázadásban és istentelenségben rendellenes életmódot folytatunk és lassan eltűnünk a föld színéről, hogy átvegyék a helyünket olyanok, akik bár messze nem hibátlanok, de legalább a legalapvetőbb természettörvényeknek még engedelmeskednek.
Summa summarum, nyugodtan lehet engem rágalmazni meg elnyomás miatt hisztériázni, de attól még sem az isteni rend, sem a biológia és a pszichológia tényei nem változnak. Minden nő szabad akarattal eldöntheti, hogy az idegbeteg, megkeseredett, hataloméhes feministák elképzeléseihez vagy a Teremtő terveihez igazítja az életmódját.
