A feministák kényelmesebben akarnak gyilkolni

A napokban olvastam egy cikket arról, hogy 21 nőjogi civil szervezet azt szeretné, hogy az új kormány eltörölje a szívhangtörvényt, a két beszélgetést a családvédelmisekkel, illetve hogy az abortusztabletta is elérhető legyen Magyarországon. Szerintük az abortusz rendkívül fontos alapjog a nők számára.

Igazából ahogy mindezt leírtam, éreztem magamban, ahogy összeszorul a torkom és a gyomrom. Düh és keserűség van bennem. Mert az abortusz nem jog, hanem gyilkosság, mégpedig annak az egyik lehető legundorítóbb formája.

Társadalmunk nagyon helyesen túllépett azon, hogy vallási, nemi, származási vagy osztályalapon dehumanizáljon bizonyos csoportokat és rabszolgasorba taszítsa, bántalmazza, munkatáborba hurcolja vagy meggyilkolja őket, és azt mondja minderre, hogy ez nem csak erkölcsileg megengedhető, de szükséges, hasznos, sőt nemes cselekedet. Viszont a mai kornak is megvan a maga diszkriminációja: az életkor alapú diszkrimináció. Aki még embriókorban van, megölethető, hiszen „nem ember”. Csak akkor ember, ha az édesanyja szeretné őt. Akkor pár hetes kisbaba, már neve is van. Ha nem szeretné, akkor sejtcsomó.

A nő nem ember. A néger nem ember. A zsidó nem ember. A kulák nem ember. A pap nem ember. Az embrió nem ember. 

Én nem látom a különbséget a fenti állítások között. 

Elmesélek egy személyes történetet. Öt gyermekem született, de hatszor voltam várandós. A negyedik terhességem során a hetedik héten elkezdtem vérezni. Bevittek a kórházba és megvizsgáltak. A babával minden rendben volt, a szívhangját is hallottam. Megnyugodva tértem haza. Majd mikor legközelebb eljutottam vizsgálatra, már nem élt. Nem volt szívhang, és a növekedése is láthatólag megált kb. három héttel korábban. 

Ma Magyarországon 12 hetes koráig indok nélkül lehet a gyerekünket kivégeztetni. Én is megölethettem volna a babámat, valószínűleg a legtöbben egyet is értettek volna vele, hiszen már negyedik gyerek volt, az pedig „sok”. De az én gyerekem meghalt. Nem tudom, miért, de így történt, és senki ezen a világon nem fogja nekem bemagyarázni, hogy nem a negyedik gyerekem halt meg, hanem csak egy sejtcsomót vesztettem el akkor, vagy a terhességem mint állapot ért véget, de egyébként nincs itt semmi látnivaló. 

Amikor egy gyermek megfogan, egy új élet indul útnak. Egy egészen új genetikai összetételű élőlény jön létre, egy másik ember. Az embrió és a magzat ugyanúgy ember, mint a csecsemő, a totyogó, az óvodás, a kisiskolás, a kamasz, a fiatal felnőtt, a középkorú vagy az aggastyán. Csak épp az embrió- és magzatkor az anya testén belül telik. Annak ellenére, hogy sokan úgy akarják beállítani, egyáltalán nem hitkérdés, hanem biológiai tény, hogy az élet a fogantatással kezdődik.

Persze ilyenkor sokan jönnek azzal, hogy mi van akkor, ha... Igen, az abortuszok kb. 1%-a súlyos élethelyzetek, traumák folyománya, pl. nemi erőszak. De ez se jogosít fel senkit a gyilkosságra.

Ha valaki tényleg feminista lenne a szónak abban az értelmében, hogy a nők javáért küzdene, akkor nem azért harcolna, hogy hadd válhasson egy nő a saját gyermeke gyilkosává, vagy hadd lehessen egy nőt embriókorban kivégezni, hanem azért tevékenykedne, hogy sohase legyen abortusz. Tisztaságra kell nevelni a fiatalokat, hogy csak a házasságban, vagyis elég érett életkorban és biztos keretek között éljenek nemi életet. Ezen kívül pedig minden kismamának biztosítani kellene a szükséges pszichés és anyagi támogatást. Ha pedig valaki a szülés után lemond a gyermekéről, ott is nagy a feladat: kiváló gyermekvédelmi, nevelőszülői és örökbefogadási rendszer kellene. Arról nem is beszélve, ha a gyermek betegséggel születik, hogy akkor ott micsoda támogatásra lenne szükség minden téren.

Ha belegondolunk, az abortusz az állam és a „patriarchátus” (ha már ez ellen küzd pl. a Patent Egyesület), a férfiak számára is sokszor könnyű, olcsó és nőgyűlölő megoldás. El lehet zavarni a megesett barátnőt gyereket ölni, nem kell felelősséget vállalni azért, mert testileg-lelkileg kihasználtuk. A nő nem esik ki a munkából évekre. Nem kell ott lenni mellette és a gyermek mellett. Nem terhelik se a rokonokat, sem az állami ellátórendszert. Hogy közben gyilkost csinálunk egy nőből és megöletünk egy másik embert? Kérem, ez „reprodukciós jog”. És mennyivel olcsóbb, mint szociális hálót építeni, és mennyivel könnyebb, mint odaállni a barátnőnk, lányunk, nővérünk mellé, hogy itt vagyok, segítek.

Nőként, anyaként, gyermekét elvesztő személyként szeretnék egy olyan országban élni, ahol a kényelmetlen, sőt akár tragikus helyzetekre nem a gyilkosságra buzdítás a megoldás, hanem az áldozatvállalás és a segítés családi és állami szinten is. Számomra ez lenne a feminizmus. Talán egyszer a „hivatásos” feministák is eljutnak idáig. Bízom benne, hogy eljön majd egy  olyan kor, amelyben a feministák végre nem a balliberalizmus hasznos hülyéiként tekintenek a nőkre, akiknek a problémáit ki lehet használni a saját hataloméhségük kielégítésére és torz ideológiájuk terjesztésére. Amíg ez nem történik meg, sajnos a kénylemesebb gyermekgyilkolásért fognak küzdeni, én viszont nőként ellene fogok felszólalni, hogy ne tudják azt hazudni, minden nőt képviselnek.

Sajnos nem élünk tökéletes társadalomban, de azt tudom, hogy Isten azzal az édesanyával van, aki nem öleti meg a gyermekét: segít neki és a gyermekének, ha kéri. Azt is tudom, hogy nagyon sok aktívan segítő, jólelkű ember van akár az Egyházon belül, akár kívül. Van segítség, senkinek sem kell egyedül hordoznia a terheit, csak merni kell az élet mellett dönteni és kérni.