Mi köze lehet egy katolikusnak az oktatáshoz?

A hívő katolikus és a katolikus Egyház alkalmazásában álló Rubovszky Rita esetleges oktatásügyi miniszterségét hallva sokan hangoztattak olyan véleményt, mely szerint az Egyháznak nem szabadna, hogy bármi köze legyen az oktatáshoz – esetleg legyen néhány katolikus iskola a hívő családok gyermekeinek, és ennyi. Vannak, akik azt is felvetették, hogy a katolikus hit és a tudomány ellentétben áll egymással, pl. az evolúció kérdésében.

Mindez nem meglepő, hiszen a reneszánsz óta, vagyis több, mint félezer éve toposz a katolikus hit és a tudományosság és az intelligencia ellentéte. Mindig volt, aki tovább vitte ezt az elméletet: a reneszánsz után a protestánsok, majd a felvilágosodás hirdetői, aztán a pozitivisták és a kommunisták, a teljesség igénye nélkül.

Az is igaz, hogy vannak olyan keresztény csoportok, amelyek valóban tudományellenesek, és egyfajta rigorista rettegéssel és megvetéssel tekintenek a világra, benne a tudományos világra is. Ilyenek a fundamentalista protestánsok, és valljuk be, a hagyományhű katolikusok egy része is. Ezek a csoportok fennen hírdetik, hogy nem szabad iskolába járatni a gyerekeinket, hanem otthon kell őket oktatni, majd pedig nem szabad őket egyetemre járatni, legalábbis a lányokat biztosan nem. Gyakran szó szerint, természettudományos leírásként értelmezik a Bibliában szereplő teremtéstörténeteket, és az evolúciót is elutasítják. Hajlamosak arra is, hogy mindent angyali vagy démoni erők működésével magyarázzanak, ártatlan dolgokat tiltsanak meg, mert spirituálisan veszélyesek, vagyis utat nyitnak a gonosznak, illetve komoly gyanúval tekintenek az orvostudományra, ami pl. a gyermekkori oltások elutasításában mutatkozik meg.

Azt fontos tisztázni, hogy a katolikus Egyház mindig is élen járt a természettudományok művelésében és minden tudomány terjesztésében. Ha valaki ismerősen mozog az oktatástörténetetben, tudhatja, hogy az európai egyetemi rendszert a katolikus Egyháznak köszönhetjük, de az alsóbb szintű oktatásban is élen jártak és járnak. A természettudományok elképesztő fejlődése pedig pont a kereszténységnek is köszönhető, hiszen az elválasztja a Teremtőt és a teremtett világot, így szabad, lehet és kell is a teremtett világot vizsgálni; az nem „istenség”.

A nyugat-római birodalom bukásakor az Egyház mentette át a tudást. A kolostorok egyfajta tudásközpontokként és iskolákként működtek. A nyomtatás előtt a szerzetesek másolták a könyveket, köztük természettudományos műveket is, de voltak, amelyeket ők írtak. Néhány „nagy” név: Nagy Szent Albert domonkos szerzetes, Roger Bacon ferences szerzetes, Nicole Oresme lisieux-i püspök, Bingeni Szent Hildegárd. 

Ez a tudás természetesen nem csak a szerzetesek féltékenyen őrzött kincse volt. Ez is csupán egy ostoba toposz. Épp ellenkezőleg: ők tettek a legtöbbet azért, hogy az másokhoz is eljusson. Általános gyakorlat volt, hogy nemesi vagy polgárcsaládok kolostorokba küldték tanulni a gyermekeiket, akiknek nem kellett feltétlenül szerzetesekké válniuk, hanem visszatérhettek a „világba” és ott hasznosíthatták mindazt, amit tanultak. 

Az első egyetemek a 11-13. században komoly egyházi támogatással jöttek létre. A 16. századtól kezdve pedig elkezdtek kifejezetten tanító rendek alakulni. Ez azt jelenti, hogy az ezekbe belépő szerzetesek tanítással, neveléssel foglalkoznak, ami nem csak hittanítást jelent. Az orsolyita rendet 1535-ben alapította Merici Szent Angéla leánynevelés és beteggondozás céljából. Kalazanci Szent József ugyanennek az évszázadnak a végén nyitotta meg első ingyenes iskoláját szegény római családok gyermekei számára. Ebből a kezdeményezésből nőtte ki magát a piarista rend. Később más tanító rendek is létrejöttek, nem sorolom fel őket mind. Amikor pedig II. József feloszlatta a kontemplatív rendeket, több szerzetesközösség is elkezdett részt vállalni az oktatásban, amely addig nem tette, pl. a bencések és a premontreiek. 

Hazánkban 1777-ig szinte csak felekezeti oktatás létezett, de egészen az 1948-as államosításig az iskolák túlnyomó többsége egyházi fenntartású volt. Tulajdonképpen az egyházak által felépített és fenntartott iskolákat elrabolta tőlük a kommunista állam, és a rendszerváltás után csak a töredéküket kapták vissza. Nyilván ennek olyan oka is volt, hogy sem igény, sem ember nem lett volna arra, hogy minden iskola visszakerüljön az egyházakhoz, negyven évnyi brutális bolsevista elnyomás és agymosás után.

Egy 1948-ban írt körlevélben Mindszenty József bíboros így fogalmazott:

Végül – kedves Híveink – azokhoz akarunk szólni, akik a demokráciát féltik iskoláinktól és hitoktatásunktól. Nyugodtak lehetnek: az igazi demokratikus szellemmel nem fognak szembe kerülni annak az Egyháznak iskolái és annak az Egyháznak a hitoktatása, amely Egyház az egyszerű népnek oktatását és nevelését mindig elsőrendű kötelességének ismerte és amely Egyház ösztöndíjakkal annyi, de annyi szegény gyermeknek tette lehetővé a tanulást és a társadalmi felemelkedést. Közöttük akadtak olyanok is, akik később messze eltávolodtak jótevőik és mestereik tanaitól, bizonyítékául annak, hogy a katolikus nevelés nem köti gúzsba a szellemet, hanem megadja annak szabadságát. Ez a szabadság felel meg a demokratikus szellemnek is. De van-e szabadság ott, ahol a katolikusoknak nem lehetnek saját iskoláik? Ahol nem tűrnek mást, csak az állami iskolát? Azt az állami iskolát, amelyen keresztül a mindenkor uralkodó sokszor kisebbségi pártok akarják a többség gyermekeire rákényszeríteni a maguk világnézetét? Egyszer az egyik párt, másszor a másik, aszerint, hogy melyik kerül uralomra. És mindegyik az iskola révén akarja a maga uralmát állandósítani, Nem, ez nem demokrácia, ez nem is szabadság. Akik az Egyházat a reakció fészkének szeretik tekinteni, akiknek a reakció minden ami katolikus, ne benne keressétek a reakciót, hanem az efféle szabadságellenes törekvésekben. 

És ha katolikus iskoláinkat kiéheztetni akarják, megvonván tőlük az állami segélyt és mondván: tartsák fenn azokat a maguk erejéből a katolikusok, akkor mi erre azt feleljük, a katolikus iskoláknak adott állami segély nem kegyadomány, hanem a katolikus szülők adójának visszajáró része. Egyes nyugati igazán demokratikus államokban, így pl. Angliában és Hollandiában a katolikus iskolákat egészen az állam, illetve a közület tartja fenn, mondván: katolikusoknak joguk van arra, hogy az ő adójukból őnekik való katolikus iskolát tartsunk fenn! Ha tehát a magyar állam az adóból iskolákat tart fenn, a mi adónkból katolikus iskolákat tartson, vagy legalább hathatósan segélyezzen! 

Különösen joguk van erre a fenntartásra szerzetes iskoláinknak, amelyeket a földreform létalapjuktól fosztott meg. Mikor az állam a szerzetesrendek földjét a nép számára igénybe vette, akkor ünnepélyes, törvényes formában kárpótlást ígért és ezen ígéret és a törvény értelmében joguk van a szerzetes iskoláknak az államtól személyi és anyagi terheik kiutalására – ismételjük, nem kegyképen, hanem az igazság alapján. És szerzetes iskoláink éppúgy mint egyéb katolikus iskoláink az államnak ezen kiadásait bőségesen megtéríti szellemiekben és erkölcsiekben, mert ha valamely rendszernek, úgy a demokratikus rendszernek van szüksége a nép széles rétegeire kiterjedő műveltségre és felelősségérzetre. Mindkettőt pedig a legnagyobb eredménnyel a katolikus iskoláink teremtik és terjeszti.

Én magam azt tudom mondani, hogy négy évet egy katolikus középiskolában töltöttem, és nagy-nagy szeretettel és hálával gondolok vissza azokra az évekre. Nyilván minden iskola más, de én azt tapasztaltam, hogy soha senkit nem ért hátrány amiatt, hogy nem volt hívő, gyakorló katolikus – márpedig harmincnál is több főt számláló osztályunkban egy kezemen meg tudom számlálni, hányan voltunk azok. Volt heti egy hittan (aki kérte, annak református vagy evangélikus) és egy évben párszor kötelező mise, de senkire sem volt rákényszerítve vagy elvárva, hogy a katolikus tanításban higgyen vagy iskolán kívül gyakorolja. Egyszerűen csak fel lett kínálva, be lett mutatva. Márpedig ez sokkal jobban közelít ahhoz, amit az állami iskoláról hisszük, hogy nyújt, vagyis a szabad választás lehetőségét, hiszen az állami oktatásban ott nincs felmutatva a hit, ott nincs lehetőséged megismerni és valódi tudás birtokában választani, hacsak nem a sokat szidott hittanórára írattak be a szüleid, de az is csak 8. osztályig van, vagyis pont a kamaszkorban szűnik meg ez a lehetőség, ami pedig a nagy kérdések feltevésének időszaka kéne legyen. Egyébkén Egyébként pedig nincs semleges iskola, sem semleges tanár: vérmérsékletétől függően minden tanár valamennyire beleviszi a világnézetét a tanításba, pl. a mi állami általános iskolánkban is vannak olyan tanárok, akik keresztényellenes eszméiket nyíltan hangoztatják a gyerekek előtt, vagy épp nyíltan politizálnak. 

Ami pedig még hatalmas előny egy katolikus iskolában, az a nagy szeretet és odafigyelés, amit tapasztaltam. Isten gyermekeiként tekintettek ránk, akiket Krisztus az Ő drága vérén váltott meg. Nem csak agyak voltunk, hanem lelkek is. Ezzel nem azt állítom, hogy nem hívő tanárok nem tudnak így szeretni, de azt gondolom, hogy a hívőknél ez gyakoribb amiatt, amiben hisznek, és amiatt is, hogy Krisztus iskolájában tanultak és az Ő szeretetét továbbadva szeretnek. Sehol nyoma nem volt merevségnek, ridegségnek vagy begyöpösödöttségnek, amilyennek olyan sokan minket, katolikusokat hisznek. Hiszen a szilárd elvek nem zárják ki, hogy merj gondolkodni, hogy empatikus legyél vagy felszabadult. Egyszerűen csak nem vagy annyira nyitott elméjű, hogy kiessen az agyad a helyéről, ahogy azt a szintén katolikus G. K. Chesterton is írta. („Do not be so open-minded that your brains fall out.”)

Végül szeretnék még érdekességképpen egy listát linkelni, amely bemutatja, hogy főleg a a reáltudományok mennyit köszönhetnek olyan személyeknek, akik mind papok vagy szerzetesek voltak, vagy legalábbis mélyen hívő katolikusok, bizonyítva, hogy sem a hit, sem a katolikus iskolában való nevelkedés nem foszt meg az ilyenfajta affinitástól – bár lehet elég lenne csak annyit is mondanom, hogy a magyarországi gimnáziumok közül a Budapesti Piarista Gimnázium tanulói természettudományos kompetenciában első, de matematikában is harmadik helyen szerepelnek. Íme a lista a Depositum oldalán.

Sajnos félévezredes toposzokkal, de főleg az utóbbi évszázad kommunista, majd liberális egyházromboló és vallásellenes agymosásával nehéz felvenni a harcot, ahogy a nagy számok törvénye alapján előforduló néhány negatív példával is, de bízom abban, hogy a hiteles tájékoztatás, a valós tények és adatok az arra nyitottakat elgondolkoztatják.