A „,NEReszténység” bukásáról

Amikor 2010-ben nyert a Fidesz-KDNP, úgy gondolom, a legtöbb keresztény és nemzetét szerető ember ezt úgy értékelte, hogy az addiginál egy jobb időszak veszi majd kezdetét. Valóban voltak nagyon jó intézkedések az elmúlt 16 évben, azonban sokan – köztük én is – elégedetlenek voltunk nem egy dologgal. Úgy éreztük, hogy igaz az, ahogy Prohászka Ottokár püspök kezdeti lelkesedése után csalódottságában a Horthy-korszakot jellemezte: 

Keresztény kurzus keresztények nélkül.

A keresztény és a nemzeti jelzők kiüresedtek. Olyan torzszülött fogalmak váltak az életünk részévé, mint a „nemzeti dohánybolt”. Olyan erkölcstelen alkotásoknak kellett volna tapsolnunk, mint a Hunyadi. Olyan személyeket kellett volna eszmetársként elfogadnunk, mint Tóth Gabi, Győzike, Dopeman vagy épp Rákay Philip okkultista neje. Nem egy botránynak is a szemtanúi lehettünk, amelyek egyértelművé tették, hogy sok prominens kormánypárti számára a keresztény értékek fontosságának hangoztatása csupán politikai kampányfogás. Azonban sokak száját be tudták fogni azzal, hogy „Gyurcsány alatt jobb volt?”. 

Arra a kérdésre, hogy az emberek, köztük a keresztények jelentős része miért tűrte, sőt sok estben támogatta a Fidesz egyre növekvő arroganciáját, kínos kommunikációját és a hatalmas korrupciót, Schiffer András adott remek választ: 

Attól, hogy valakinek hányingere van a narancstól, még nem fog ráfanyalodni a moslékra.

Természetesen lett volna harmadik vagy negyedik alternatíva (Jobbik, majd Mi Hazánk, ill. LMP), de ezeket a többség elintézte azzal, hogy „bunkó nácik” vagy „SZDSZ 2.0”. 

A Tiszában sokan egy olyan alternatívát láttak, amely egyszerre takaríthatja el a nemzetvesztő baloldalt és a nemzeti jelszavakat többnyire önérdekből puffogtató Fideszt. Mások azt remélték tőle, hogy elhozza a woke-mennyországot. Kicsit úgy tűnik nekem, hogy még a hívei között sincs konszenzus arról, mit is kepvisel vagy kell, hogy képviseljen a Tisza, amit jól mutat a Rubovszky Rita személye körül kialakult vita.

Igazából azt gondolom, hogy keresztényként le kéne vonnunk a súlyos tanulságokat a Fidesz-KDNP bukásáról. Én sosem voltam fideszes (nem tartottam elég radikálisnak, illetve zavart az arroganciájuk, a kínos alakok felemelése, a szánalmas kommunikáció és az önkritika totális hiánya), de azért természetesen jobban szimpatizáltam vele, mint az óbaloldallal, illetve mint a Tiszával, mert úgy gondoltam, hogy a Tisza egy nárcisztikus bántalmazó által vezetett woke párt, amelyik teljesen kiszolgálja majd az isten-, nemzet- és családellenes erőket. Szerettem volna változást, de nem úgy, hogy rosszabb lesz. Bár tehát nem voltam szimpatizánsa a NER-nek, mégis csak engem is képviseltek azzal, hogy kereszténynek hirdették magukat, hiszen keresztény vagyok, ezért foglalkoznom kell a bukásuk kérdésével.

Ha olvassuk a Bibliát, láthatjuk, hogy Jézusnak a farizeusokkal volt a legnagyobb baja: azokkal, akik Isten nevében tettek rosszat, és az Ő képviseletét saját alantas és önző céljaik miatt vállalták. Azt is láthatjuk, hogy Isten mennyire keményen bánik azokkal, akik azt mondják, Őt szolgálják, de szégyent hoznak Rá. Amikor valaki tehát a kereszténységet tűzi a zászlajára, számíthat arra, hogy Isten részéről sokkal szigorúbb megítélés és bánásmód részese lesz, mint a nem keresztények. Mert hiszen onnantól kezdve, hogy kereszténynek mondjuk magunkat a világ előtt, a mi viselkedésünk alapján fogják megítélni Kriszust és az Ő Egyházát. Bűneinkkel és mulasztásainkkal tehát nem csak magunkat járatjuk le, de magát az Istent és az egész hívő közösséget.

Ezért is kéne az Egyháznak levetnie magáról és kivetnie magából a modern farizeusokat, a haszonlesőket, a botrányos életűeket. Ha nem működik a keresztény közösség immunrendszere, ha megtűrjük magunk között és fölött a rothadt gyümölcsöket, akkor Isten a hitetleneket fogja felhasználni arra, hogy megtisztítsanak minket, és ez rendkívül megalázó és fájdalmas lesz. Erre pedig nem az kéne legyen a válasz, hogy a másikat undorító libsinek és ki tudja, minek nevezzük, meg a Metát hibáztatjuk, hanem az, hogy magunkba nézünk végre, és nem folyton másokat kritizálunk, mert nem hívők és erkölcstelenek, hanem meglátjuk a saját szemünkben a gerendát.

Kereszténynek lenni nem azt jelenti, hogy azért mert nagy nyilvánosság előtt verjük a mellünket, hogy Krisztust követjük, onnantól kezdve nekünk mindent szabad, hiszen köszönje meg Jézus és az Egyház, hogy méltóztatunk az ő csapatában játszani. Azt sem jelenti, hogy ha valaki keresztény, akkor nem szabad kritizálni, mert a mi kutyánk kölyke. Hanem azt jelenti, hogy ezerszeresen szigorúbbnak kell lennünk magunkkal és a többi kereszténnyel, ahogy Szent Pál is tanítja. És most nem arról beszélek, hogy valaki bűnös, de alázattal küzd a bűnei ellen! Hanem a farizeusokról beszélek, akik önző, gőgös, szeretetlen, botrányos módon viselkednek, és eszük ágában sincs megjavulni, hanem azt hiszik, mindent megúszhatnak, hiszen a megfelelő zászlót tartják a kezükben és a megfelelő frázisokat puffogtatják.

Úgy gondolom, a Fidesz-KDNP hatalmas pofont kapott,  és általa valamiképpen a magyarországi kereszténység is, amire reagálhat persze úgy is, hogy mártírkodva azon borong, hogy „mi ártatlanok, szentek, hazafiak most az ostoba nép, a sok hülye libsi, proli meg fiatal áldozatai lettünk”, meg úgy is, hogy nagyon komolyan magába néz, megtér és megtisztul. Ez utóbbit kívánom nekik. És persze azoknak is, akik bár nem fideszesek, de ugyanígy csak sajnálják magukat és minden rettenetet vizionálnak a jövőre nézve.

Meg kéne tanulnunk a kulturális háború és az automatikus hárítás meg visszatüzelés helyett elgondolkodni azoknak a kritikáján, akik bár más eszméket vallanak, mint mi, és erkölcstelen utakon járnak, de lehet, hogy mégis Isten eszközeiként (részben) jogos kritikát fogalmaznak meg velünk szemben. Hiszen mi, keresztények sem vagyunk tökéletesek, miránk is mindig ránk fér az önkritika, a megtisztulás, a bűnbánat. 

Azt is fontos lenne megértenünk, hogy a nem hívő ember nem velejéig romlott, lehet valamiben igaza, és az is lehet, hogy bizonyos erényekben felülmúl minket. Ahogy azt is fontos látnunk, hogy nem ő az ellenség, hanem a Sátán, aki őt is becsapta, és a feladatunk nem az, hogy legyőzzük, hanem hogy megtérítsük. Nem mellesleg pedig a keresztény erkölcsben nincsenek külön kategóriák, hogy valaki hívő vagy sem, ellentétben a zsidó vagy az iszlám vallással. A nem keresztényekkel szemben is ugyanúgy tiszességgel és szeretettel kell viselkednünk, mint a keresztényekkel.

Számomra ez az elmúlt 16 év és az azt lezáró választás tanulsága. 

Gyűlölöm és elvetem ünnepeiteket, ünnepségeitek nem tetszenek nekem.

Ha egészen elégő áldozatokat mutattok be nekem: ajándékaitokat el nem fogadom; kövér békeáldozataitokra nem tekintek.

Vidd el előlem énekeid zaját, hárfád zenéjét meg nem hallgatom.

Törjön elő inkább a jog, úgy, mint a víz, és az igazság, mint a sebes patak.

(Ám 5,21-24)