A politikai korrektség béklyója

A mai katolikusok teljesen elszoktak már attól, hogy a dolgokat és az embereket a nevükön nevezzék. A bűnöst bűnösnek, a bűnt bűnnek, az eretnekséget eretnekségnek, a szodómiát szodómiának, az esküszegést esküszegésnek. Azt hiszik, akkor vagy jó keresztény, ha politikailag korrekten fogalmazol, hatvan körmondattal táncikálod körbe az igazságot, mire végre kimondod – de gyakran előfordul az is, hogy a táncikálás után elmarad az igazság kimondása.

Ha valaki nem idomul ehhez a csöpögősen semmitmondó beszédstílushoz, akkor az egyébként a bűnösökkel szemben rendkívül simaszájú hívek gyorsan átcsapnak verbális bántalmazóvá és elkezdik olyan címkékkel fejen vágni az illetőt, hogy farizeus, gyűlölködő, ítélkező, karótnyelt, bigott és a többi. Merthogy Jézus nem beszélt így! Ő nem nevezte a bűnt bűnnek és a bűnöst bűnösnek, ő nem szólított fel megtérésre! 

... vagy mégis?

Én komolyan nem is értem. Olvassák ezek a katolikusok egyáltalán az Újszövetséget? Lehet, hogy a modernista celebek FB-oldalánál gyakrabban kéne forgatniuk, és akkor nem lennének tévképzeteik arról, hogy mit és hogyan mondhat egy krisztuskövető.

Először is az irgalmasságnak nem csak testi, de lelki cselekedetei is vannak, ráadásul ezeknek a gyakorlása még fontosabb, mint a testieké. Ezek:

1. a bűnösöket meginteni,

2. a tudatlanokat tanítani,

3. a kételkedőknek jó tanácsot adni,

4. a szomorúakat vigasztalni,

5. a bántalmakat békével tűrni,

6. az ellenünk vétkezőknek megbocsátani,

7. az élőkért és holtakért imádkozni.

Az első három az utóbbi évtizedekben már nem divat. Inkább „párbeszédet folytatunk” meg „kísérünk”. Ha pedig valaki meginti a bűnöst, megkapja, hogy „Ne ítélkezz!” meg „Te talán tökéletes vagy?!”. Ha pedig tanít, akkor megkapja, hogy „bigott" vagy épp „farizeus”.

Mi erre a megoldás? Az irgalmasság cselekedetei közül az ötödik. Nem kell ezzel foglalkozni. Tenni kell a dolgunk, és kész.

Visszatérve a Bibliára: ha olvassuk, láthatjuk, hogy teljesen torz a modernista szelektív széplelkek jézus-, illetve szentségképe. Az Ószövetséget elő se veszem inkább, maradjunk csak az Újszövetségnél, és lássuk meg, mennyire finoman fogalmaztak példaképeink.

Keresztelő Szent János: 

Viperák fajzata! Ki tanított benneteket arra, hogy fussatok a közelgő harag elől? Teremjétek a bűnbánat méltó gyümölcsét!

(Mt 3,7-8)

Azt is tudjuk róla, hogy azért kellett meghalnia, mert megmondta Heródesnek, hogy paráznaságban él. Vagyis a mai (ny)álkeresztények szerint farizeusi módon elítélt valakit, aki csak a szívét követte. Hát nem borzasztó?

Jézus így szólt, amikor Péter le akarta beszélni a szenvedések vállalásáról:

Távozz tőlem sátán, mert nem az Isten dolgaival törődsz, hanem az emberekével.

(Mk 8,33)

Nahát, aki szerint nem kell felvennünk a keresztünket és szenvedéseket elviselni, az maga a sátán? Én azt hittem, hogy ha egy pap magányosnak érzi magát, akkor kiugorhat és összeállhat valakivel.

A korabeli zsidókat is nagyon finom, kedves szavakkal illette. Süt belőlük az empátia, a tolerancia és a vágy a párbeszédre:

Aki ez előtt a házasságtörő, bűnös nemzedék előtt szégyell engem és tanításomat, azt az Emberfia is szégyellni fogja, amikor majd eljön Atyja dicsőségében a szent angyalokkal.

(Mk 8,38)

A farizeusok is Péterhez hasonló jelzővel lettek gazdagabbak, gondolom, a kísérés jegyében:

Az ördög az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság.

(Jn 8,44)

Arról nem is beszélve, hogy nem kerekasztalbeszélgetést folytatott a templomi árusokkal, hanem ostorral kiverte őket Atyja házából.

Ha tovább lapozunk a Szentírásban, megláthatjuk, hogy az apostolok sem a jezsuita nyolcason szocializálódtak. 

Néhány Szent Pál gyöngyszemeiből:

romlott agyú, ingadozó hitű emberek

(2Tim 3,8)

Ostoba!

(1Kor 15,36)

Ti ostoba galaták!

(Gal 3,1)

Szent Pétert se kellett félteni:

De ezek, mint az oktalan állatok, amelyek természetüknél fogva megfogásra és levágásra valók...

(2Pt 2,12)

szenny és piszokfoltok

(2Pt 2,13)

az átok gyermekei

(2Pt 2,14)

Kiszáradt források, szélvész kergette fellegek, akikre a sötétség homálya vár.

(2Pt 2,17)

Az a fajta tolerancia, amelyet ma gyakorolnak a katolikusok, teljesen ismeretlen volt az apostolok idején. Ma nemcsak megtűrik, de egyenesen tenyerükön hordozzák a nyilvános bűnösöket. Ha valaki felhívja a figyelmet egy hittagadó, paráznaságban megátalkodott tévtanítónak, a katolikusok jó része rögtön a védelmébe veszi és neki támad annak, aki ki merte mondani, hogy a bűn bűn, a tévtanítás tévtanítás, a bűnös pedig bűnös.

Milyen eljárást javasol ezzel szemben Szent Pál?

Egyébként az a hír járja, hogy paráznaság fordul elő köztetek, mégpedig olyan, amilyen még a pogányok közt sincs, hogy tudniillik valaki apja feleségével él.

S ti még kérkedtek, ahelyett, hogy bánkódnátok, és kizárnátok magatok közül, aki effélét művel.

Én ugyan testileg távol, de lélekben közel, mintha közöttetek volnék, már ítéletet mondtam afölött, aki így viselkedett:

Urunk, Jézus Krisztus nevében egyesüljünk, ti és az én lelkem, Urunk Jézus hatalmával, adjuk át az ilyet a sátánnak testének romlására, hogy lelke üdvözüljön az Úr napján.

Dicsekvésetek nem helyes. Nem tudjátok, hogy egy kevés kovász az egész tésztát megerjeszti?

El a régi kovásszal, hogy új tésztává legyetek, aminthogy kovásztalanok is vagytok! Hiszen húsvéti bárányunkat, Krisztust feláldozták.

Ünnepeljünk tehát, de ne a régi kovásszal, sem a rosszaság és gonoszság kovászával, hanem a tisztaság és igazság kovásztalan kenyerével.

Levelemben már megírtam nektek: Ne barátkozzatok romlott emberekkel.

Nem általában e világ kicsapongóira, fösvényeire, rablóira vagy bálványimádóira gondolok, mert akkor ki kellene szöknötök a világból.

Most azonban ezt írom nektek: Ne érintkezzetek azzal, akit testvérnek hívnak, de kicsapongó, kapzsi, bálványimádó, átkozódó, részeges vagy rabló. Az ilyennel ne is étkezzetek együtt.

Nem tartozik rám, hogy kívülállókon bíráskodjam. Nemde ti is azok fölött ítélkeztek, akik a közösséghez tartoznak?

A kívülállók fölött majd Isten ítélkezik. Távolítsátok el a gonoszt magatok közül!

(1Kor 5,1-13)

Érdemes megfigyelni ezt a részletet: „adjuk át az ilyet a sátánnak testének romlására, hogy lelke üdvözüljön az Úr napján”. Nem arról van tehát szó, hogy azért közösítjük ki a bűnbánatra nem hajlandó embert, hogy gyűlölködjünk vele szemben, hanem hogy felismerje a bűnei súlyát, megrendüljön, bűnbánatot tartson és a mennybe jusson.

Azt is fontos látni, hogy nem szabad csak azt nézni, hogy a bűnösnek hogy esik, ha megintjük: nekünk a saját közösségünket is védenünk kell! Ha semmi komolyabb következménye nincs annak, hogy valaki súlyos bűnt követett el, főleg, ha közszereplő, akkor ez a következménynélküliség meg fogja mérgezni a gyülekezetetet, a rossz példáról és az illető tévtanításairól nem is beszélve.

Természetesen az bűn, ha valaki az irgalmasság lelki cselekedeteit arra használja, hogy verbálisan bántalmazzon másokat. Az igazságnak irgalommal és szeretettel kell párosulnia. Keménynek kell lennünk, de nem szabad kegyetlenné válnunk. Nevén kell neveznünk a dolgokat, de nem szabad, hogy gyalázkodásba forduljon át a beszédünk. Mint mindenben, ebben is meg kell találnunk az arany középutat, illetve azt, hogy melyik helyzethez milyen beszédmód illik.

Márpedig az Úr szolgája ne veszekedjék, inkább legyen mindenkihez barátságos, a tanításban ügyes és türelmes.

Ellenfeleit szelíden intse, hátha megadja nekik az Isten a megtérést, felismerik az igazságot, és kikerülnek az ördög kelepcéjéből, aki foglyul tartja őket, hogy alávessék magukat akaratának.

(2Tim 2,24-26)

Sajnos manapság bármennyire szelíden is és jószándékúan fogalmazol, már maga az, hogy kimondod, hogy valami bűn vagy tévedés, vagy valaki bűnben él, gyűlölködésnek számít, noha ez szeretetből fakadó kötelességünk és irgalomgyakorlás a másikkal és a keresztény közösséggel szemben.

Azt gondolom, Krisztus azt várja tőlünk, hogy ne a világhoz igazodjunk, hanem merjük az irgalmasság lelki cselekedeteit gyakorolni mások lelki üdve javára és az Egyház védelmére, hogy megátalkodott bűnösök ne tudják fertőzni, valamint másokat is magukkal rántani a lelki halálba.

Fel kell hívnunk a figyelmet a bűnökre, a tévedésekre, tanítani kell a modern korunkban kellemetlen igazságokat is. 

Mindeközben pedig meg kell értenünk és el kell fogadnunk, hogy ha Krisztust hirdetjük, ugyanaz lesz a sorsunk, mint neki.

Őt is sokan bántották, kiforgatták a szavait, mindenféle hazugságot terjesztettek róla, végül meg is ölették.

Mi nyilván nem vagyunk Krisztus, tehát valószínűleg a kritika egy része igaz lesz, és érdemes rajta elgondolkodnunk. De lesz a jogos kritika mellett rengeteg igaztalan vád is.

Abban is hasonlítani fogunk Krisztushoz, hogy nem leszünk mindenkinek szimpatikusak és nem fogunk tudni mindenkit megmenteni. Gondoljunk csak Júdásra vagy a bal latorra. Nem szabad magunkat amiatt ostoroznunk tehát, hogy van, akinek ellenszenvesek vagyunk vagy nem tudunk rá jó hatással lenni.

Azt is fontos megértenünk, hogy nem kell hibátlannak lennünk ahhoz, hogy Krisztust hirdessük. Nagyon szép példa erre a 40. zsoltár:

Várva-vártam az Urat, s ő lehajolt hozzám, meghallgatta könyörgésemet, kihúzott a nyomorúság verméből, a sár fertőjéből. Lábamat kősziklára helyezte, lépésemet biztossá tette.

Új éneket adott számba, Istenünket dicsérő szózatot. Sokan látják és félelem fogja el őket, s az Úrba vetik reményüket.

Boldog az az ember, aki az Úrba vetette reményét, s aki nem tart a gőgösöktől, a hazugságra vetemedőktől.

Sokat tettél értünk, Uram, én Istenem, csodáiddal és terveiddel: nincs hozzád hasonló senki sem! Hirdetni akarom őket és beszélni róluk, de túl sok ahhoz, hogy számba vehetném.

Vágóáldozatot és ételáldozatot nem kívántál, hanem készségessé tetted fülemet. Égő- s bűnért való áldozatot nem követeltél, ezért így szóltam: »Íme, eljövök! A könyvtekercsben meg van írva rólam, hogy teljesítsem akaratodat. Ezt akarom, én Istenem, törvényed a szívemben van.«

Nagy gyülekezet előtt hirdetem igazságodat; íme, nem tartom vissza ajkamat, Uram, te tudod!

Igazságodat nem rejtem el szívemben, hűségedet és segítségedet hirdetem. Nem titkolom irgalmadat és hűségedet a nagy gyülekezetben.

Te, Uram, ne vond meg irgalmadat tőlem, kegyelmed és hűséged tartson fenn mindenkor engem, mert számtalan veszély környékez. Utolértek gonoszságaim, fel sem tudok tekinteni, számosabbak, mint a hajszál fejemen, és a szívem is elhagyott engem.

Teljék kedved, Uram, megmentésemben, Uram, siess segítségemre.

Jöjjenek zavarba mind és szégyenüljenek meg, akik életemre törnek, hogy elvegyék. Hátráljanak meg és piruljanak, akik rosszat akarnak nekem.

Dermedjenek meg zavarukban, akik azt mondják: »Úgy kell neked!«

Ujjongjanak s örvendezzenek benned mindazok, akik téged keresnek; »Magasztaltassék az Úr!« – mondják mindenkor, akik örvendeznek szabadításodon.

Bár én koldus vagyok és szegény, az Úr majd gondoskodik rólam. Segítőm és szabadítóm te vagy, Istenem, ne késlekedj!

(Zsolt 40,1-18)

Itt láthatjuk, hogy a zsoltáros arról beszél, hogy hirdeti Isten igazságait, majd utána elkezd könyörögni, hogy Isten mentse ki a számtalan bűnéből. A bűnösségünk tehát nem jelenti azt, hogy méltatlanok vagyunk Isten igazságainak képviseletére. Ami méltatlanná tesz, az az, hogyha megátalkodunk a bűneinkben, nem küzdünk ellenük, nem kérjük folyamatosan Istent, hogy segítsen megszabadulni tőlük.

Gondoljunk csak bele: hogyha csupán tökéletesek hirdethetnék az evangéliumot, akik sosem követtek el bűnt és nincs semmi, amivel küzdenének a jelenben, akkor minden kereszténynek el kéne némulnia. 

Ne bátortalanítson el tehát az, ha tudjuk, hogy vannak bűneink, hibáink, hiányosságaink, és ne vegyük fel, ha mások vélt vagy valós hibáink révén akarnak elnémítani, mert zavarják őket a keresztény igazságok, vagy pedig egyszerűen irigyek ránk, versenytársat látnak bennünk.

Aki Krisztust igyekszik követni és Őt hirdetni, annak valamiképpen olyan sorsa lesz, mint neki, hiszen:

Nem nagyobb a szolga uránál, sem a küldött nem nagyobb annál, aki őt küldte.

(Jn 13,16)

De ez ne keserítsen el, ne ingasson meg, és ne vegyük magunkra a sok bántalmat, inkább örüljünk, mert:

Boldogok, akiket az igazság miatt üldöznek, mert övék a mennyek országa.

Boldogok vagytok, amikor gyaláznak és üldöznek titeket, és hazudozva minden rosszat mondanak rátok miattam.

Örüljetek és ujjongjatok, mert jutalmatok nagy a mennyekben; így üldözték ugyanis a prófétákat is, akik előttetek voltak.

Ti vagytok a föld sója. De ha a só ízetlenné válik, mivel sózzák meg? Semmire sem jó többé, mint hogy kidobják, és eltapossák az emberek.

Ti vagytok a világ világossága. Nem lehet elrejteni a hegyre épült várost.

Lámpát sem azért gyújtanak, hogy aztán a véka alá tegyék, hanem a lámpatartóra, hogy világítson mindenkinek, aki a házban van.

Úgy világítson a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jótetteiteket és dicsőítsék Atyátokat, aki a mennyekben van.

(Mt 5,10-16)