A nők hallgassanak – mit is jelent ez?

Egy hónap se telt el a blog Facebook-oldalának megnyitása óta, és megkaptam az első „nő vagy, tehát nem szabadna nyilvánosan tanítanod”-hozzászólást.

Ez egyrészt megtisztelő, mert amikor valaki a személyemet támadja és nem az érveimmel vitatkozik, az azt mutatja, hogy azokkal nem tud mit kezdeni, tehát igazam van, pontosabban a katolikus Egyháznak.

Másrészt viszont szomorú, mert engem már nagyon régóta megpróbálnak megingatni azzal, hogy Isten nőnek teremtett, és sajnos valóban rendre felrémlett előttem és elbizonytalanított az az eshetőség, hogy valamiképpen ellentétes a katolikus nőiséggel a világhálós jelenlétem, hiába támogat a férjem és több kiváló, hagyományhű atya is. Ezzel az írással azt szeretném elérni, hogy más katolikus nők ne marcangolják magukat évekig, mint én tettem. 

Mire alapozzák egyesek az ilyen véleményüket?

Isten ugyanis nem a zűrzavarnak, hanem a békességnek az Istene. Mint a szentek minden egyházában, az asszonyok hallgassanak összejöveteleiteken. Nincs megengedve, hogy beszéljenek, nekik engedelmeskedniük kell, ahogy a törvény is mondja. Ha tudni akarnak valamit, kérdezzék meg otthon a férjüktől, mert az asszonynak nem illik az Egyházban beszélnie.

(1Kor 14,33-35)

Illetve:

Az asszony csöndben, engedelmes lélekkel hallgassa a tanítást. Nem engedem, hogy az asszony tanítson, sem azt, hogy a férfin uralkodjék, hanem maradjon csöndben. A teremtésben is Ádám volt az első, Éva utána következett; Ádámot nem vezették félre, de az asszony hagyta, hogy félrevezessék, s bűnbe esett. Azáltal üdvözül, hogy vállalja az anyaságot, kitart a hitben, a szeretetben, a szegénységben és a tisztességben.

(1Tim 2,11-15)

Csakhogy Szent Pál arról is ír, hogy a nők fedett fejjel prófétáljanak, tehát mégis csak megszólalhattak, sőt prófétálhattak a többi hívő előtt.

S minden asszony, aki födetlen fővel imádkozik vagy prófétál, szintén szégyent hoz fejére.

(1Kor 11,5)

Szent Pál tilalma a nők számára a katolikus felfogás szerint nem mindenfajta hitbeli tanításra vonatkozik, hanem az Egyház hivatalos, kötelező tanító tekintélyének gyakorlására, különösen a liturgikus és egyházkormányzati kontextusban. 

Tehát én nőként nem lehetek egyházi vezető; nem lehetek pápa, püspök, pap, nem prédikálhatok szentmisén, de megnyugtatok mindenkit, hogy nem is szeretnék. Sőt, a női ministrálást, áldoztatást, felolvasást se pártolom.

Azonban katolikus nők:

– írhatnak könyveket, újságcikkeket, bejegyzéseket;

– vezethetnek más nőket mint pl. apátnők;

– lehetnek hittanárok.

Ha bűn lenne nyilvánosan nőknek megnyilatkozni vallási témákban, akkor miért vannak olyan szentjeink, mint:

Alexandriai Szent Katalin (2087–305), aki nyilvános hitvitát folytatott ötven férfifilozófussal, és legyőzte őket. Emiatt a „setét, patriarchális” középkorban is már a filozófusok védőszentjeként tisztelték.

Bingeni Szent Hildegárd (1098–1179), akiről ezt olvashatjuk A szentek életében: 

egyre többen keresték föl bonyolult, nehéz ügyekben jótanácsért: papok és püspökök küldöttei, világi nagyságok követei és egyszerű emberek. Több száz olyan levél maradt ránk, amelyeket Hildegárd a hozzá tanácsért fordulóknak vagy olyanoknak írt, akiknek Isten általa üzent. Leveleit pápák, hercegek és püspökök olvasták. Merészelte, mert tennie kellett, hogy kora legnagyobbjai lelkiismeretéhez szóljon.

Illetve 

Egy alkalommal meghívták Kölnbe, ahol szólnia kellett a katarok ellen. Meg is tette, de utána megdöbbentő vádat emelt a papok ellen: »Istent nem ismertek, embertől nem féltek. Nem olyan prédikátorok vagytok, amilyennek Isten látni akar benneteket. Részben lovagok, részben szolgák vagytok.. gőg, dicsőség, szórakozás – ezek jegyében telik életetek. Az Egyház pilléreinek kellene lennetek, és romokban hevertek a földön.«

Lelkiismerete szavára vagy mások kérésére háromszor vagy négyszer hosszú utakat kellett megtennie. Járt Svábországban, Franciaországban, a Mosel folyó mentén egész Lotaringiáig, a Rajna mentén pedig egészen a Ruhr vidékéig. Híres férfi és női kolostorok káptalantermeiben állt a szerzetesek előtt Hirsauban, Maulbronnban, Kitzingenben, Werdenben és másutt. ,»Az élet igéit« hirdette a papságnak, a püspököknek és a népnek Würzburgban, Bambergben, Trierben, Metzben és Kölnben. Vigasztalt, bátorított, keltegette a lelkiismereteket, bűnbánatra indította a lelkeket, és békét közvetített.

Sienai Szent Katalin (1347–1380), akiről ezt írta a Nobel-díjas konvertita, Sigrid Undset: 

Egészen fiatal lány kora óta Katalin megszokta az elkeseredett ellenállást, a meg nem értettséget és a pletykákat. Kezdetben a saját családjában, amikor megtagadta a család tervei szerinti férjhezmenetelt, később nővérei között, a mantelláták rendjében, mert sokan nem szerették eksztázisait, a szegények és a betegek iránti túlzott szeretetét. Valódi mindez, vagy Benincasa leánya csupán egy kis szélhámos? Mérges nyelvek kommentálták barátságát a Szt. Domonkos-templomban szolgáló szerzetesekkel, és ami azt illeti, egyáltalán nem olyan biztos, hogy a szentéletű szűz valóban szűz. Lángoló buzgalma a bűnösök megtéréséért bosszantotta a megtérni nem akaró bűnösöket. Ez a túlzottan merész fiatal lány hatalommal állította meg az embereket, akik a széles, kényelmes úton haladtak a pokol felé, és rátuszkolta őket a mennybe vezető tövises ösvényekre. Jól értesült népek sietve bírálták utazásait Itália-szerte, sőt mi több az országon kívülre, egyenesen a pápai udvarhoz Avignonba, papokból és szerzetesekből, fiatal és idős férfiakból és nőkből és Isten tudja még kikből álló kíséret élén. Úgy vélték, egy istenfélő szűznek otthon a cellájában a helye, zsolozsmás könyve mellett, csendben cselekedve a jót, és ezenkívül tartsa a száját. A kevésbé jó szándékú kritikusok mindegyikének megvolt a jó oka, hogy összezavarodott és dühös legyen, amikor meglátott egy fiatal lányt, egy tisztességes, de teljesen hétköznapi családból való kelmefestő lányát, aki kormányok és prelátusok tevékenységét érintő ügyekbe avatkozik, és beszáll az arénába, ahol bonyolult pártérdekek és államügyek dőlnek el véres formában.

Neki egyébként pont volt ezzel kapcsolatban egy párbeszéde Jézussal, amiről szintén Undset könyvében olvashatunk:

Bármennyire hajlandó volt Katalin meghajolni az Úr akarata előtt, mégis megpróbált kifogásokkal előhozakodni: »Ó Uram, hogyan tudnék a lelkek üdvéért végzett munkában hasznos lenni, mikor csupán a Te szegény szolgálód vagyok? Hiszen nő vagyok, és a nememhez nem illik, hogy férfiakat oktassak vagy egyáltalán beszéljek velük. Nem is hederítenek arra, amit mondunk nekik«, szipogta megindítóan.

Jézus azonban úgy felelt, mint annak idején Gábriel arkangyal:

»Istennek minden lehetséges, Aki a semmiből alkotta a mindenséget. Tudom, alázatból beszélsz így. Azonban tudnod kell, hogy mostanában a gőg hihetetlenül sok emberben nagymértékben megnőtt, főképpen azokban, akik műveltek és azt gondolják, mindent értenek. Ezért küldtem egy másik korban egyszerű férfiakat emberi tudomány nélkül, azonban isteni bölcsességgel telve, és hagytam, hogy prédikáljanak. Most tanulatlan asszonyokat választottam, istenfélőket, de a természetükből adódóan gyengéket, és megtanítottam őket isteni dolgokra, hogy a gőgöt és a büszkeséget megszégyenítsék. Ha alázattal befogadják azt a bölcsességet, mellyel meg akarom ajándékozni őket a gyengébb nem által, akkor nagy kegyelmet nyernek. Ha azonban megvetik ezeket az asszonyokat, akkor még súlyosabb eltévelyedést és még nagyobb szenvedést vonnak magukra.

Ezért kedves leányom, te alázatosan tedd meg, amit akarok, én sohasem hagylak cserben, ellenkezőleg, gyakrabban jövök el hozzád, mint korábban, vezetlek és mindenben segítelek.«

Azt még megértem, hogy fundamentalista protestánsok azt a nézetet vallják, hogy nők meg se szólaljanak, legfeljebb nőies dolgokról tanítsanak nőket meg gyerekeket, de nekünk, katolikusoknak ott van kétezer évnyi női szent példája arra, mi egyeztethető össze a katolikus nőiséggel és mi nem.

Természetesen nem szeretnék férfiakat kioktatni, a blogomat is alapvetően nőknek írom, de mégis azt látom, hogy egy kicsit több férfi olvas, mint nő, pedig egyébként én is azt gondolom, hogy férfiakra nagyobb hatással tudnak lenni férfiak ilyen témákban, és egyáltalán nem várnám el, hogy férfiak is olvassanak.

De úgy látszik, a férfiolvasóim is azon a véleményen vannak, hogy nagyon fontos, hogy ne csak Perintfalvi Rita-félék képviseljék a köz előtt a katolikus nőiséget vagy nőként a katolikus tanítást. És vannak annyira férfiak, hogy ne érezzék úgy, hogy megfosztja őket a férfiasságuktól az, hogy olykor egy nő írásait is olvassák.

Egyébként ez egy régi és teljesen elfogadott egyházi gyakorlat, hogy férfiak nők írásait terjesztik és olvassák, akár már életükben is. Erre példa a már említett Bingeni Szent Hildegard és Sienai Szent Katalin, de olyan szent nők is, mint Nagy Szent Gertrúd (1256–1302), Hackeborni Szent Mechtild (1241–1298), Foglinói Szent Angéla (1248–1309), Svéd Szent Brigitta (1303–1373), vagy épp Avilai Szent Teréz (1515–1582), hogy csak direkt régen élt szenteket említsek, és ne lehessen azt mondani, hogy ez az eljárás modern elhajlás. Szent Angélát egyébként ráadásul az utókor a magistra theologorum, vagyis a teológusok tanítómestere címmel tisztelte meg!

Ha pedig a fenti érvelésem ellen valakinek az az érve lenne, hogy őket csak azért olvasták, mert szentek voltak, és a szentek kivételek, arra azt tudom mondani, hogy életükben még nem volt rajtuk a szentté avatás hitelesítő pecsétje, hiszen a kanonizáció csak halál után történhet meg.

Tehát én arra jutottam, hogy mi, hagyományhű katolikus nők nyugodtan használjuk csak ki azt a korszerű lehetőséget, hogy akár itthonról, pár kattintás révén gyakorolhatjuk az irgalmasság lelki cselekedeteit akár százak, ezrek, tízezrek felé, amennyiben kaptunk hozzá tálentumot Istentől, és a férjünknek vagy a gyóntatónknak sincs ellenvetése.

Nyilván, mint mindennek, ennek is vannak buktatói. Figyeljünk arra, hogy ne töltsünk túl sok időt emiatt az interneten, hogy ne keveredjünk felesleges vitákba, meg vastag bőrt is növesztenünk kell, hogy az a rengeteg személyeskedő támadás ne rontsa el a kedvünket. És ami a legfontosabb: mindig a kristálytiszta katolikus tanítást közvetítsük és nagy-nagy alázattal, ami természetesen nem ellentétes a határozottsággal és az egészséges önbizalommal.

Az is nagyon fontos, hogy a nyilvános tevékenykedés mögött mindig legyen ott egy rendszeres, komoly imaélet és természetesen a szentségi élet, vagyis hogy a megszentelő kegyelemben legyünk. Ezek nélkül nagyon könnyen a sátán jatékszereivé válhatunk, aki minél többekre vagy jó hatassal, annál jobban fog támadni.

Egyébként ha valaki magára nézve megalázónak tartja, hogy egy nőtől olvasson, akkor egyszerűen ne nyissa meg a blogomat vagy a Facebook-oldalamat. Megteheti, hiszen nincsenek az írásaim kötelező olvasmányként feladva senkinek. Nem az a lényeg, hogy engem olvassatok, hanem hogy bárhogyan, de a katolikus hitigazságok eljussanak hozzátok akár, hogy megtérjetek, akár, hogy a már meglévő hitetek megerősödjön.