Okkultizmus a gyerekkoromban
Nem írtam róla, de az előző bejegyzésem miatt úgy gondolom, hogy eljött az ideje, hogy megosszam a gyerekkori tapasztalataimat az okkultizmussal, a mágiával kapcsolatban. Szeretnék segíteni a szülőknek abban, hogy mi az, amire oda kell figyelniük annak érdekében, hogy a gyerekeik ne keveredjenek ilyesmibe, és mi az, ami ellen viszont felesleges, sőt kontraproduktív harcolniuk.
Nem hívő családban nőttem fel. 1,5 évesen megkereszteltettek katolikusnak, aztán jártam általános iskolában hittanra, így voltam elsőáldozó, bérmálkozó is. De nem volt otthon közös ima, misére járás, hitről való beszélgetés. Pedig érdekelt a túlvilág és vonzódtam a természetfeletti iránt. Hittem a Szentháromságban, de nem hittem az összes katolikus tanításban és nem gyakoroltam a hitemet, csak ha muszáj volt (pl. elsőáldozás előtt kellett misére járni). Minden nap imádkoztam, de csak egyfajta babonás félelemből, mert attól tartottam, ha nem kérem meg nap mint nap Istent arra, hogy bizonyos bajok a szeretteimet vagy engem kerüljenek el, akkor meg fognak történni.
Nem tudom, pontosan mikor és hogyan, de alsós koromban elkezdett foglalkoztatni az okkultizmus. Igazából nem konkrétan a mágia érdekelt, hanem szerettem volna tudni a természetfeletti dolgokról, hogy van-e túlvilág stb., és szerettem volna kapcsolatba kerülni Istennel. És mivel mindenhonnan ez ömlött, az okkultizmus tűnt fel úgy előttem, hogy az a módja ennek.
Kilencedik születésnapomra megkaptam a Harry Potter első kötetét és borzasztóan tetszett. Ez volt az első könyv, amit örömmel olvastam el, ez szerettette meg velem az olvasást. Hamarosan karácsonyra megkaptam a többi részt is, ami akkor már megjelent (az első három vagy négy könyv jött akkor már ki, nem emlékszem pontosan).
Aha! Szóval a Harry Potter miatt indultam el az okkult iranyaba? Nos, nem. Egyértelmű volt a számomra, hogy a Harry Potter egy mese, csak úgy, mint a magyar népmesék vagy a Grimm-fivérek történetei. A Harry Potter egy olyan alternatív valóságot mutat be, amelyben valaki vagy varázslónak szuletik, vagy nem. Senki se juthat mágikus képességekhez, csak mert úgy döntött, és semmiféle praktika nem teheti azzá. Nem a démonoktól ered a szereplők varázsereje, hanem velükszületett képesség.
Ami arra sarkallt, hogy mágikus praktikákat próbáljak ki (amulettkészítés, jóslás), az két dolog volt: a női magazinok és a W.i.t.c.h. magazin.
Őszintén nem értem, hogy keresztény körökben miért a Harry Potter a „nagy sátán”, ami egyértelműen mese és egy szóval se mondja, hogy varázsolj, és egyáltalán nem kelti azt az illúziót, hogy ilyesmire bármelyik olvasója is képes lehet, mikor más forrásokból ömlik a gyerekekre és a felnőttekre, hogy próbáld ki ezt vagy azt a mágikus praktikát.
Gondolom, a női magazinokat nem kell bemutatnom senkinek, az internet korszaka előtt ezeket olvasták a nagymamaink, anyukáink, és mind tele voltak horoszkóppal, jóslással, ilyen-olyan mágikus praktikákkal, emellett népszerűsítették a jógát és a meditációt is (valószínűleg, most is ez a helyzet, de már rég nem volt ilyen újság a kezemben).
A másik dolog, ami efelé vitt, a W.i.t.c.h. magazin. Ez egy gyerekeknek szóló fantasy képregény volt, ami öt barátnőről szolt, akik különleges képességeik révén rendre megmentik a világot. Ezzel még önmagában nem is lett volna baj. A gond azzal volt, hogy az újságban nem csak ez a mese kapott helyet, hanem horoszkópok, babonák és konkrét okkult praktikák is, és arra buzdították a gyerekeket a magazin szerzői, hogy próbálják ki azokat. Ha valaki kíváncsi rá, itt fent van sok szám magyarul, le lehet őket tölteni és el lehet őket olvasni.
Az is igaz ezek mellett, hogy a boltok könyvespolcairól is ömlött rám a mágia. Még az olyan üzletekben is, mint pl. a Tesco, ahol kevés könyv van, biztosan voltak okkult művek. Emlékszem, olyan 8-9 éves korom körül vetettem is egyet, ami a tarott jóslásról szólt és volt hozzá kártyapakli is.
Arra is emlékszem, hogy az egyik nagymamámnak megvolt a Rider's Digesttől a Misztikus történetek gyűjteménye, amivel kapcsolatban elég ellentmondásos viszonyban voltam, ugyanis egyszerre borzasztóan érdekeltek a benne lévő, állítólag valós események, másrészt meg halálra rémültem tőlük. Ami annyira nem volt nagy baj, mert emiatt a félelem miatt se merültem el nyakig az okkult praktikákban.
Kamaszkorom elején két dolog volt rám hatással: Müller Péter könyvei és Gárdonyitól az Isten rabjai. Ezek miatt kezdtem el hinni a reinkarnációban. Müllernek megvettem a ji-kinges könyvét is, ami révén Istentől kértem útmutatást azzal kapcsolatban, hogy mit tegyek. Szerettem volna regresszión is részt venni (ez azt jelenti, hogy valaki visszavisz az előző életeid valamelyképe), de hála Istennek, nem került ilyesmire sor.
Mindez aztán nem tartott sokáig, mert 16 éves koromban megtértem katolikusnak. Ez azzal is járt, hogy felhagytam a ji-king gyakorlásával és megszabadultam minden olyan tárgyamtól és könyvemtől, ami a New Age-hez kapcsolódott. Isten kegyelméből világosságot kaptam azzal kapcsolatban, hogy ez mind szemét, nem esett nehezemre lemondani róluk és azóta sincs rá kísértésem, hogy ilyesmit olvassak vagy gyakoroljak. (Ez nem az én érdemem, ez kegyelem. Isten döntött úgy, hogy ezektől egyszer és mindenkorra megszabadít. Vannak helyette más kísértéseim, küzdelmeim, mint mindenkinek.)
A saját tapasztalatom és objektív megfontolások alapján is azt gondolom, hogy nagyon szomorú, hogy a Harry Pottert kikiáltottuk valami rendkívül veszélyes dolognak, amikor egyáltalán nem az. A Harry Potter azt tanítja, hogy nem vagy varázsló és nem is lehetsz az. Ellenben rengeteg könyv és újság van, kifejezetten gyerekeknek szólók is, amelyek viszont tanítanak és buzdítanak az okkult gyakorlatok végzésére. És amíg a Harry Potter ellen harcolunk teljesen feleslegesen, addig ezekről meg szó sincs. Hallottál bárkit is figyelmeztetni a szülőket a W.i.t.c.h. magazin veszélyeire? Pedig okkult gondolkodást és praktikákat tanított a korombeli lányok millióinak szerte a világon.
Én engedtem a nagyobbik fiamnak, hogy elolvassa a Harry Potter első négy kötetét (a többi nagyobbaknak való). Nyugodt szívvel tettem ezt, mert egyrészt megtanítottam rá, hogy a mágia mit jelent a való világban: veszélyes és súlyos bűn űzni. Másrészt mert tudom, mivel sokszor olvastam gyerekkoromban, majd már megtérve, felnőttként is egyszer, hogy a Harry Potter nem tanít arra, hogy képes vagy a varázslásra és csináljad is, épp ellenkezőleg, ha negyedik osztály után nem kapsz bagolypostán levelet, hogy vár a varázslóiskola, egy életre kénytelen vagy elfogadni, hogy bizony nem születtél varázslónak és mugliként kell leélned az életedet (mugli=olyan személy, aki nem született varázslónak).
Természetesen nem állítom azt, hogy a Harry Potter nem lehet senkire se rossz hatással, de nem tartom veszélyesebbnek A Gyűrűk Uránál, a Narniánál, a Grimm-meséknél, a magyar népmeséknél (mindegyiket olvastam), vagy bármilyen más varázslatos történetnél.
