Miért nem hordok nadrágot?

 

Nagyon szeretek öltözködni és a gyerekeimet is öltöztetni. Épp ezért szívesen beszélek erről a témáról, mert bár nem a világ legfontosabb dolga, azért több van benne, mint elsőre tűnik.

Általános gondolat, hogy nem számítanak a külsőségek, a benső a fontos. Nomeg nem a ruha teszi az embert.

Ez igaz, de test és lélek egysége vagyunk, így a külsőnk és a bensőnk kölcsönhatásban van egymással. Hogy mi van bennünk, az megmutatkozik a külsőnkön is, illetve a külsőnk is hat a bensőnkre, ahogy másokra is hatással lehetünk azzal, hogyan nézünk ki. Épp ezért egyáltalán nem keresztényietlen dolog az öltözködésünkkel foglalkozni, hogyha mértékletesen és a megfelelő célból tesszük.

Hogy visszakanyarodjak a nadrág témájára, én azért űztem el a ruhatáramból szinte teljesen (csak alváskor és nagyon várandósan hordok nadrágot), mert azt tapasztaltam, hogy sokkal nőiesebben, elegánsabban és szemérmesebben tudok öltözni, ha szoknyát vagy ruhát veszek fel. Ez nem jelenti azt, hogy nadrágban nem lehet valaki nőies és szemérmes, de nehezebb. Nekem az a véleményem, hogy ahhoz, hogy egy nadrág szemérmes legyen, olyan felsőt kell felvennünk, ami hosszú és takarja a fenekünket meg a combjainkat, vagy pedig nagyon bő nadrágot. Számomra sokkal egyszerűbb szimplán nem viselni nadrágot.

A szemérmesség azért fontos, mert a férfiak vizuális típusok. A testem nem az enyém, hanem a férjemé (az övé pedig az enyém), ahogy a Biblia is írja: „Az asszony testével nem maga rendelkezik, hanem a férje, éppígy a férfi testével sem ő rendelkezik, hanem a felesége.” (1Kor 7,4) Nem mutogathatom akárkinek. Ráadásul oka se akarok lenni annak keresztényként, hogy mások kísértésbe essenek miattam. Nyilván jól esik, ha tetszem egy férfinak, és a férjem is büszke rám, ha mások szépnek tartanak, de van különbség aközött, hogy valaki ízlésesen, szemérmesen, nőiesen szép, meg aközött, hogy ledéren öltözködve provokálja a másik nemet.

A nőiesség azért fontos, mert Isten nőnek teremtett. A ruha önkifejezési mód is. Ha nőiesen öltözködöm, az azt jelenti, hogy elfogadom Isten akaratát a nememmel kapcsolatban. Ezen kívül másoknak is jelzem a nőies kinézetemmel, hogy nő vagyok. Ha egy nő férfiasan néz ki, az ellenkezik Isten akaratával, ahogy a Szentírásban is látszik: „A nők ne hordjanak férfiruhát, s a férfiak se női ruhát. Mert aki ilyet tesz, utálat tárgya az Úr, a te Istened szemében.” (MTörv 22,5)

Úgy gondolom, ha nőiesen öltözködnünk, akkor az segít minket abban, hogy a viselkedésünk is nőies legyen, és harmóniában legyünk önmagunkkal. Ahogy mások is nőként, sőt hölgyként fognak velünk bánni, mert az öltözködésünkkel azt jelezzük nekik, hogy azok vagyunk. 

Számomra az, hogy nem hordok nadrágot, nem korlátozás, lemondás, inkább lehetőség. Élek azzal az előjogommal a férfiakkal szemben, hogy gyönyörű szoknyákat és ruhákat viseljek.

Sokan a szoknyát a szertartásossággal és a kényelmetlenséggel azonosítják. Erre azt tudom mondani, hogy egyáltalán nem akadályoz a szoknya a mozgásban és a munkában sem. Játszótéren vagy takarítás közben is szoknyát hordok. A-vonalú, térdet takaró szoknyákban nem kell tartanom attól, hogy nem tudok rendesen mozogni bennük, a mosógép pedig a szoknyákat is ugyanúgy kimossa, mint a nadrágokat. Télen is megfelelő a szoknya, csak húzzunk vastag harisnyát, térdig érő kabátot és hosszúszárú csizmát.

A lányaimat is csak szoknyában járatom? Nem. Sőt olyan másféléves korukig csak nadrágban voltak. A nagyobbik lányom négyéves, őneki szoknyái, ruhái és nadrágjai is vannak, de a másfélévesnek is van már egy-két ruhája. 

A négyévesemen azt látom, hogy minden erőltetés nélkül a szoknyákat és a ruhákat részesíti előnyben, egyrészt mert rám akar hasonlítani, másrészt mert azok „pörgősek” és „királylányosak”. A haját is gőzerővel növeszti, hogy olyan hosszú legyen, mint nekem, és reggelente mindig megnézi, nekem milyen a frizurám, és ő is olyat kér. :-) Jól esik ez az utánzás, de az én személyes döntésemet egyáltalán nem szeretném rá eltölteni. Igyekszem a lányaimat abba az irányba terelni, hogy hordjanak inkább szoknyát, de alapvetően azt várom csak el tőlük, hogy nemükhöz illően, ízlésesen és szemérmesen öltözködjenek.

Érdekességként elmondom még itt, az írásom végén, hogy a fiaim azt szeretik a legjobban, ha A-vonalú szoknyában vagy valamilyen szép ruhában vagyok. A nagyobbik fiam egy időben kifejezetten kérte, hogy legyek „pörgős” szoknyában, mikor pedig pizsamanadrágban látott, volt, hogy kérdőre vont, miért nem vagyok szoknyában. A kisebbik fiam pedig csak hatéves, mégis rendszeresen megdicsér, hogy csinos vagyok, különösen, ha új ruha van rajtam. 

Jól látszik a fentiekből, hogy a kinézetemmel a gyerekeim nőideálját is tudom formálni. Szeretnék jó példa lenni számukra a nőiességben kívül-belül egyaránt. A lányaim számára így könnyebb lesz kibontakoztatniuk a nőiségüket, a fiaimnak pedig nőies feleséget választani maguknak.

Végül a nagy kérdés: bűn nadrágot hordani? Lehet az, de nem minden esetben. Ha egy nadrágos összeállítás nőies és szemérmes, akkor semmilyen ésszerű érvet nem látok amellett, hogy bűnnek kelljen tekinteni a viselését. Feleslegesnek és sajnálatosnak tartom, mikor egyesek kereszteshadjáratot indítanak bizonyos nők ellen, mert nadrágot (is) hordanak. Egy ruhadarabtípuson rugóznak, mikor nem az a lényeg. 

Mindemellett én személy szerint úgy gondolom, túl rövid az élet és túl szépek a szoknyák és a ruhák ahhoz, hogy nadrágot hordjak. Ahogy az sem lehet véletlen, hogy a keresztény kultúrákban mindenütt hosszú szoknyákban jártak a serdülő lányok és a felnőtt nők. Van valamiféle „plusz” a szoknyában és a ruhákban, aminek a létezése elvitathatatlan. 

Kapcsolódó:

April Cassidy – Így találtam rá a nőiességemre

Siri bíboros – Notification Concerning Men's Dress Worn By Women (1960)

Kép: Norman Rockwell