Itthon lenni, ha a gyerekek már óvodába, iskolába járnak

Jelenleg egy harmadikos és két óvodás gyerekem van az egyéves kislányom mellett, ezért tapasztalatból tudom, hogy nagyon fontos lenne, ha az anyák óvodás és kisiskolás gyerekek mellett is otthon lennének.

Igazából hála Istennek nem is egy anyuka van, akit ismerek és így tesz. Még csak nem is kell, hogy különösebben vallásosak legyenek hozzá. Egyszerűen csak szeretik a gyerekeiket, és nem helyezik eléjük se a pénzt, se a karriert, se a szórakozást, se a barátnők véleményét.

Persze tudom, hogy van, aki anyagi okokból nem teheti meg, hogy otthon maradjon, és nem luxus miatt dolgozik házon kívül teljes állásban, hanem tényleg azért, hogy legyen fedél a fejük felett, étel az asztalon és az adósságok törlesztve.

Viszont aki nincs ilyen kényszerhelyzetben, azt arra buzdítanám, hogy maradjon otthon, és le is írom a tapasztalataimat, hogy miért ad rengeteget az intézménybe járó gyerekeimnek is, hogy itthon vagyok.

Nem kell idejekorán intézménybe menniük. Nagyon örülök, hogy egyik gyerekemet se kellett bölcsődébe adnom, hiszen az nem tesz jót nekik. Akkor tudnak elkezdeni intézménybe járni, amikor elég érettek rá.

Persze van, aki azt mondhatja, hogy mennyire igényli a gyereke a gyerektársaságot már korábban, de egészen más anyával együtt pár órát gyerektársaságban lenni pl. a játszótéren, mint a nap jó részét az otthon és anya nélkül tölteni.

Tudok olyan gyerekről, aki heti pár nap bölcsődétől megnémult és nem székelt. Olyanról is, akit nem pelenkáztak át időben, és ezért a nemi szerve begyulladt, amivel egy hónapig betegeskedett.

Nyilván vannak olyan gyerekek, akik nagyon élvezik a bölcsődét, de ez nem változtat azon, hogy hároméves kor alatt a gyerekeknek általában a legjobb otthon, anyával.

Aztán meg az a helyzet, hogy az ovisok, minimum a téli-tavasz eleji időszakban legalább havonta egy hetet hiányozni szoktak. Mindig van egy-két anyuka, aki betegen beviszi a gyerekét, úgyhogy a rendszeres betegeskedés garantált. Ilyenkor pedig kell valaki, aki otthon van a gyerekekkel. 

Kisiskolás korban azért fontos itthon lenni, mert nem biztos, hogy a gyerekünk szereti a napközit, vagy az is lehetséges, hogy a mi egyéni figyelmünkre van igénye a tanulásban, esetleg a különórák sem maradhat napköziben bizonyos napokon. 

Iskolás gyerekeknél a szünetek miatt is fontos, hogy itthon legyünk. Az óvodában van nyáron ügyelet, de az iskolában csak minimális. Legyenek otthon szinte egész napokat teljesen egyedül? Persze beírathatjuk őket többszázezer forintért nyári táborok sorába, de ennél sokkal ésszerűbb megoldás, ha itthon vagyunk. Mert ez a mi dolgunk, anyáké, hogy itt legyünk a gyerekeinknek. Annyira egyszerű lenne ez így, nem?

Emlékszem, én rengeteget voltam egyedül alsós koromban, és annyira rossz volt. Akkor nem is fogtam fel, mert ez volt a természetes, de visszagondolva utáltam az üresen kongó lakást. Féltem, hipochonder és idegeskedő lettem. (Erre a szüleim megromlott viszonya, majd válása is rásegített.) Volt, hogy este egyedül feküdtem le aludni, mikor anyukám délutános vagy éjszakás volt. Egyszer valaki kopogott az ajtón, lementem, kiszóltam, ki az, de nem válaszolt senki. Borzalmasan ijesztő volt. 

Óvodás- és iskoláskori emlékem is, hogy egyszerűen csak arra vágytam, hogy az anyukámmal legyek és sokat foglalkozzon velem. Amit nem kaptam meg, azt szeretném a gyerekeimnek megadni. Velük lenni, és nem csak testben, de lélekben is. Rájuk figyelni, foglalkozni velük, bevonni a dolgaimba őket, akkor is, ha nincs kedvem vagy ha így lassabban megy minden. 

Persze csinálhatnék ehelyett mást, de mit? Pénzt keressek? Elég, amit a férjem keres. Építsek karriert? Az a karrierem, hogy boldog legyen a férjem és a gyerekeim, és szép legyen az otthonom. Szórakozzak, kapcsolódjak ki? Kikapcsolódom annyit, amennyit kell, de nem többet. Nem a végtelen szórakozás tesz boldoggá, hanem az Istennel való kapcsolat és a jól végzett munka.