Pogány hagyaték

Nem igazán értjük manapság, mi is az a kereszténység. Egy a három ábrahámita vallás közül? A pogányság ellensége? Nem.

A kereszténység az igazság teljessége. Tehát ami az ószövetségi zsidó vallásban jó volt, tovább él benne. És ami a pogány vallásokban jó volt, az is.

Semmiféle törést nem látok abban, hogy Európa pogány volt, aztán keresztény lett. Elvetettük, ami téves, és megőriztük, ami jó.

Volt már, aki azt mondta rám, hogy pogány szellemiségű keresztény vagyok.

Igen, a katolikus kereszténységben tovább élnek a pogány erények.

Katolikus gyerekek még a Horthy-korszakban is a görög és római hősök erényein nevelkedtek a görög- és latinórák keretei között.

Vonz az ősi magyar, germán, japán szellemiség... minden, ami a pogányságban értékes volt.

Nem látom úgy, hogy ehhez újpogánnyá vagy metafizikai tradicionalistává kéne válnom. Katolikusként ugyanúgy örökösének érzem magam a nemes pogányoknak, mint a zsidó prófétáknak.

A protestáns eretnekeket zavarták a pogányságból örökölt dolgok és ők kezdték túlhangsúlyozni az Ószövetséget. De a protestantizmus nem az autentikus kereszténység. A katolicizmus az.

Sokszor érzem azt, hogy közelebb áll a szellemiségem és az életmódom bizonyos újpogányokéhoz vagy szolipszistákéhoz még úgy is, hogy metafizikai kérdésekben nagyon nem értünk egyet, mint a keresztények többségééhez.

Hiába járnak templomba, a legtöbb keresztény ugyanúgy a konzumidiotizmus rabja és a marxizmus alakítja a gondolkodás- és életmódjukat, mint a nem hívőknek.

Nem csodálom, hogy manapság a valami magasabb emberi minőségre, nemességre, hősies életszemléletre törekvő férfiak és nők előbb találják meg a pogányságot vagy a metafizikai tradíciót, mint Krisztust és a katolikus hitet.

Ha nem ismerném az autentikus katolikus szellemiséget, lehet, hogy az alapján, amiket az egyházi vezetők mondanak és amilyen a modern szentmise, én se lennék keresztény.

Engem személy szerint undorít az érzelgős jópofizás, a mindig a legalantasabbakhoz való igazodás, a tömegek és a világi sajtó tetszésének keresése.

Ha nem tudnám, hogy nem ez az Egyház igazi arca, akkor tőle is megundorodnék.

Nem azért lettem hívő katolikus tíz éve, hogy ugyanazzal a hamis, romboló szeméttel legyek kénytelen táplálni a lelkemet, mint amit a világ kínál. Nem azért alázkodtam meg a Szentháromságos Egy Isten előtt, belátva, hogy nem én vagyok az erkölcsi jó és rossz tudásának birtokosa, hogy aztán Isten nevében arra tanítsanak a papok, hogy éljek és gondolkodjak, ahogy akarok, mert hiszen Isten a tolerancia Istene.

Az én kedvemet ne keresse senki. Nem azért vagyok itt. Hanem mert változni akarok, nemesedni akarok, Istent akarom. Fegyverzetet akarok a bűneim elleni harchoz, nem buksisimogatást. Nem akarok olyan maradni, amilyen vagyok, mert a bűn a pokol – itt, a Földön és a túlvilágon is. 

Nem imádok istenségeket és elutasítom az okkultizmust, de mindabban, ami tiszta és nemes, jogot formálok arra, hogy a pogányok unokájaként tekintsek magamra és a katolikus Egyházra egyaránt. Ezt a szellemiséget próbálom őrizni és a saját életemben is megvalósítani minden borzasztó gyengeségem ellenére azért imádkozva, hogy Krisztus legyen az én erőm.